A blogom

telt el mióta utoljára írtam. Szégyenlem is magam! Szóval csütörtöknél tartottam. Voltam reggel állásinterjún, az eredményt azóta már tudom, mert szombaton telefonált az ember, és bár szeretnének felvenni, de mivel 60 km-re lakom, nem nagyon tudják megoldani a dolgot... Diszkrimináció! De a héten még bármi lehet, azt mondta az ember megpróbál kitalálni valamit, hogy mondjuk otthonról is csinálhassam és csak néha kéne felmennem Nagyvárosba. Hát... engem bármilyen megoldás érdekelne, mondtam neki is, szóval a héten még jelentkezik. Persze tudom, hogy ebből már nem lesz semmi. Meg pénteken is voltam, de az meg tiszta gáz volt, németül is kellett volna dumálni, az meg nem nagyon ment, szóval mondtam inkább hagyjuk. Ciki, de így volt!

Csütörtökön volt itt M :) Együtt ebédeltünk, aztán mivel nem volt itthon senki, eltöltöttünk egy kis időt együtt a szobámban... Sajnos sietnie kellett, meg elég későn is érkezett, F-ék feltartották, kapott néhány tüskét szegény a lebukásunkkal kapcsolatosan. De túlélte :)

Pénteken meg állásinterjú után mentem anyuhoz aztán indultunk Pestre. IKEA-ban találkoztunk nővéremmel, vettünk neki új ágyat itthonra, meg nekem ágyterítőt meg ilyesmit. Utána meg Asia Center-ben voltunk és tesómnak vettem parfűmöt szülinapjára. Aztán végre megérkeztünk hozzájuk, ettünk és nekiláttunk a régi ágymatracuk leszállításának a kocsihoz. Megszenvedtünk vele, meg az új ágyrács összeszerelésével is. Gy, nővérem pasija, Debrecenben volt. Később ő is megérkezett, két kollégájával egyetemben, akikről már ezelőtti pesti látogatásomkor írtam. Leginkább velem voltak elfoglalva, szexuális töltetű megjegyzéseket kaptam. Nem nagyon tetszett. Nem tudom kezelni az ilyesmit, de mindegy is. Ekkorra már megittunk egy üveg bort, jó hangulat volt.

Szombaton a suli egész jó volt. Nem volt legalábbis kibírhatatlan. Meg nagy pozitívuma volt, hogy előbb véget ért. Anyu is lelépett előbb, szóval sitty-sutty hazaértünk. Közben beszéltem M-mel és ő meg Horvátországban volt, hirtelen felindulásból kimentek a sportegyesületük színeiben versenyző srác után, mert bejutott a döntőbe és bár kikapott, de egy EB ezüst sem rossz! Tök jó! Gratuláltam nekik! Szóval bármennyire is reméltem M nem invitált meg hozzájuk. Utalgatott rá, de mondta, hogy hogy nézne az ki, hogy letekerek Pestről haza, ő meg elvárná, hogy menjek vissza hozzá. Mondtam neki, hogy ha meghívna el tudnám dönteni lenne-e kedvem vagy sem visszaülni az autóba, de addig nem fog olyat hallani tőlem, hogy elmennék. Szóval erről dumálgattunk. Úgy háromszor beszéltünk telefonon, szerintem mivel nem jutottunk dűlőre ezzel a menjek vagy ne menjek kérdéssel, kicsit azt hitte megsértődtem és még kétszer felhívott este. De a legkevésbé sem sértődtem meg! De imádtam a helyzetet!

Vasárnap összeraktuk a tesómnak pénteken vásárolt ágyat. Ez eltartott délig. Anyu meg az én ágytámlámat húzta át, mert múlt héten szétszedtük, tiszta kosz volt. Most szép. Ebéd után szundikáltam, meg tévéztem. Aztán írtam M-nek, hogy szép lett-e a házuk, mert tudtam, hogy azzal foglalatoskodik egész nap, anyukája megkérte, mivel az erkélyük vízorr nélküli volt, csúnyán bekoszolódott és ezt javította ki. Rakott vízorros élvédőt és bepucolta, eddig jutott, jövő szombaton jön a folytatás. Megjegyzem, ez annyit tesz, hogy a jövő hétvégét sem tudjuk együtt eltrógerkodni... Szomorú! Na, de a lényeg, hogy vasárnap hétkor a menni vagy nem menni beszélgetés eljutott odáig, hogy menni... Tehát elmentem hozzájuk :) Megérkeztem, elmentünk vacsizni, lemosattuk az autóját, majd felmentünk készülő otthonába is, mert még nem láttam mióta változások történtek fal odébbhelyezéssel. Klassz lett! Kis változás, nagy munkával, de megérte! Itt már elég rendesen egymásnak estünk... Tetszett!!! Gyorsan haza is siettünk... Reggel nagyon korán kellett kelnünk, mert ők mentek valahova messze megbeszélésre és bár M mondta, hogy maradjak nyugodtan, nekem nem kell olyan korán elmennem, de nem akartam. Szóval együtt keltünk, megérkezett munkatársa, akivel együtt mentek és indultunk is. Én haza, ők valahova messze és nem is tudják miért, nem is tudják mi ez a hirtelen megbeszélés, ráadásul cégközponton kívül. M annyira nem, de a többi munkatárs azért be van szarva, hogy valami rossz dolog fog ebből kisülni... persze nem azt mondom, hogy M-et nem érdekli, csak olyan mint én, nem idegeskedik olyanon, amin úgysem lehet változtatni. Mondtam neki, hogy hívjon fel ha hazaért és mesélje el mégis mi volt ez a nagy titkolózás, mert azért érdekel a sorsa.

Szóval itt tartunk most. Reggel jöttem el tőlük. Hazafelé lementem exmunkahelyemre, ugyebár fizetnem kellett a bababulis ajándékokból a részem. Meg dumálgattam mindenkivel. F is megérkezett és hát nem csak M kapott a megjegyzésekből... De túlélhető volt! Meg Mr. K-val is dumáltam, egy másik cég tulaja, illetve már egy cég, de ez bonyolult! Mindegy! A lényeg, hogy voltam lenn és jó volt. Sokat kacagtam! Aztán M írt, hogy hazaértem-e. Válaszoltam neki, hogy persze, persze, sőt azóta túl vagyok az F-fel való találkozáson is... Aztán hívott is. Elmeséltem neki, milyen megjegyzésekben volt részem. Közben ők is megérkeztek és elég koraiak volt, volt még vagy egy órájuk.

Szóval ennyi a lemaradásom. Elmeséltem mi minden történt a napokban. Lassan hazaér apu, aztán megyünk mamához füvet nyírni... remek...

jól sikerült. A megérkezés megint nem volt zökkenőmentes, mint ahogyan ezelőtt sem. Akkor is férrebeszéltünk egymás mellett M-mel (mármint exkolléganővel, nem M M-mel) és én sikeresen vártam otthon, ő meg már A-nál volt. Most is ugyanígy sikerült. Persze ez lényegtelen, csak gondoltam elmesélem, milyen jól sikerült megint. Szóval hívott, hogy na mi van, hol vagyok. Mondtam én, hogy itthon várok, erre, hogy ők már mindjárt ott vannak, szóval induéjak, beültem az autóba és mentem! V-né (társtulaj, egy picsi, rendes meg minden, de egy picsa) meg Utódom már ott voltak. V-nével való találkozástól féltem, tudtam hogy ő az egyetlen, aki képes rá, hogy kötözködjön velem, hogy na te kis hülye, elmentél most meg nincs munkád. De meglepő mód nem tette! Kedves volt, meg minden, azt leszámítva, hogy M-ről való kérdezősködést azért csak ő kezdte. Na, de ezt majd később. V-nén és Utódomon kívül jött ugyebár M, meg Á, meg még egy M. (kár hogy egyikőjük sem az az M) Meg kicsit később megérkezett I is. Őt imádtam, már más a munkaköre, mint akkoriban volt, mikor én is ott dolgoztam, most nincs annyit az irodában, de akkoriban vele voltunk a legtöbbet együtt és nagyon jóban is voltunk. Örültem, hogy látom őket!!! De most már illene a gyermekről is írnom :) Nagyon kis cukorfalat. Illetve ez nem is jó kifejezés, mert nagyon nagy baba. Édes, hatalmas haja van és tiszta apja, de tényleg. Jó volt, nem sírt míg ott voltunk. Nézelődött az anyukája ölében ülve, meg aludt is egy picit. Aztán fürdés, meg etetés előtt leléptünk, nem akartunk természetesen akkor már zavarni.

Az előbb megcsörgetett M. Egy csörgés, aztán vége... Ilyet se csinált még. Gondolom hívni akart, aztán hívta közben valaki és inkább kinyomott. Gondolom... Talán majd visszahív, addig viszont folytatom az írást.

Szóval a baba nagyon édi, A inkább vékonyabb, mintsem hízott volna. Ettünk, ittunk, dumáltunk. Mikor aludt a baba, akkor került elő a téma... mármint én és M :) Kedvenc témám! :) Tehát V-né kezd, hogy látott minket múltkor, persze nem ő látott, hanem a Nagyorrú recepciós csaj. Kérdezgették mi van. Mondtam semmi, kajálunk néha együtt. Tagadtam mindent!!! Meg persze őket Pasival történt szakítás is érdekelte, hisz abból a korszakból ismertek engem és életemet. Persze senkit nem lepett meg, hogy azóta M-mel találkozgatom, de azt hiszik ez csak egy-két ebéd volt és én meg is hagytam őket ebben a hitükben. Természetesen egészen másként alakult volna a dolog, ha nincs ott mindenki, hanem csak A és M, mert akkor meséltem volna nekik mindenről, de így nem tehettem. Meséltem is este M-nek, hogy nyugodtan jöhet még kicsiny városunkba, mert tagadtam mindent! Szóval este beszéltünk :) Aranymaszat... imádom! :)

Tehát a buli jó volt. Egyik nap le kell mennem, mert közösen vásárolt ajándékot adtunk nekik és én még nem perkáltam a részem. Holnap állásintejú, aztán remélem M, de ha most visszahív majd kiderül. Szóval gondoltam pénteken lemegyek, de azóta már arra a napra is van állásinterjúm, reggel kilencre, szóval onnan hazafelé majd bemegyek hozzájuk. Fizetek, meg remélem tudok dumálni M-mel is egy pöttyet. Át kéne neveznem ezt az M-et valami másra, mert így zavaró lehet. Legyen Tervező. Tehát Tervező, az ex kolléganő, akivel nagyon jóban voltunk. Így nem lesz keveredés, ha már egyszer annyit M-ezek.

Nem bírom már kivárni, hogy visszahívjon M!!! Mi van már?!

Nos, tehát holnap és holnapután is állásinterjú!!! :) A pénteki jobban érdekel! Nem tudom mi az, de szimpibb! Az kell nekem!

Az Utódom tök normális! Sajnos! Jobb lett volna a lelkemnek, ha egy kis hülye, de sajnos nem az... Nem is tudom miért örültem volna jobban neki, talán mert akkor nagyobb lenne a hiányom, illetve, mert talán akkor hiányoznék, így meg biztos nem, mert jó az utánpótlás...

Most befejezem és remegve várom, hogy visszahívjon M... :)

tejet a tejeskávémhoz :) Erre lefőztem a kávét úgy, hogy az már egyszer lefőzött kávé volt, szóval se színe, se íze, se bűze... :( De megittam! Nem volt fincsi, de rossz sem, csak nem volt tejeskávé íze, csak édes tej. Na, mindegy! Majd holnap!

M hívott nemrég. Úgy fél órát beszélgettünk :) Elmesélte mi mindent csinált tegnap, én is elmeséltem (persze én nem csináltam semmit). Hogy miért nem hívott este azt nem kérdeztem, ő meg nem mondta. Illetve mesélte, hogy a lakásban volt úgy tízig, aztán a korán kelés, meg az edzés miatt hulla volt és miután hazament csak beesett az ágyba. Hát elfogadva és megértve! Persze ettől még hívhatott volna. Vicces vagyok, nem?! Itt háborgok, amiért nem keres, de hogy én hívnám fel... ahhh... Kész! Nevetséges vagyok! Mindegy, ez már csak így van. Ilyen vagyok... Meg meséltem neki a délutáni bababuliról és egyből mondta, hogy hűha, akkor minden kiderül. Mondtam neki, hogy nem, nem vagyok én olyan :) Mondta, hogy persze-persze, csak rá fognak kérdezni és amúgy is biztos tudják már a lebukásaink miatt... Hát igen és én sem nagyon fogok titkolózni :)

Az előbb hívtak egy állás miatt is. Interjú csütörtökön fél 10-kor. Ez is hülyeség lesz! Nem hiszem, hogy érdekelni fog a dolog, mert úgy volt meghírdetve, hogy távértékesítés, szerinted? mennyire nevezhető ez normális állásnak, na mindegy, azért elmegyek. Ezeknek legalább van irodájuk, nem mint múlkor. Viszont pénzügyi végzettséget is várnak és az én önéletrajzomban ugyan benne van ez, de még nem végeztem el. Ez az egyik tanfolyam, amit csinálok. Na, sebaj. Valami biztos lesz! 

ősz, itt van újra... Hihetetlen mennyire hírtelen és szinte észrevehetetlenül lett megint ősz. Egyik napról a másikra egyszercsak korábban sötétedik, reggel felhúzom a redőnyöm és nem szép napsütéses reggel fogad, hanem ködös, nyírkos, párás... Hát ma reggel is ugyanez történt és egyértelműen meg kellett állapítanom, hogy vitathatatlanul ősz van...

Ezek a szomorkás reggelek szomorkássá teszik az embert... Nem akarok szomorú lenni! Korán akarok kelni, beülni az aranymaszatba (autóm) és indulni dolgozni! Ha ezt tehetném, lehetne felőlem bármilyen ködös a reggel! Boldog akarok lenni!

A Pasival töltött kilenc év alatt rengeteg közös képet csináltunk, vagyis inkább én fényképeztem őt. Persze mindez régebben volt, mikor még nem volt digitális gép és az emberek nem a gépükön gyűjtögették a képeiket, hanem igazi fotókat csináltak. Imádtam fényképezni és imádtam a fényképeket! Persze volt már digitális fényképező is, de én ballagásomra egy rendes fényképezőgépet kértem, mert igazi fotókat akartam csinálni (persze ezt most már tudom, digitális gépről is fotópapírra kinyomtathatom, akkor még nem tudtam, vagy nem volt ilyesmi). A lényeg, hogy egy hatalmas fotóalbumot ürítettem ki tegnap! Rengetegszer szakítottunk a kilenc év alatt, de soha nem dobtam el őket. A szívem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem végleges, hogy nem szabadulhatok meg a közös múltunktól. Még hirtelen, feldúltan sem volt soha, hogy szétszaggat és megszabadul tőlük állapotban kidobtam volna őket. És azért valamit elárul az is, hogy ezen szakítás esetében is csak most jutottam el idáig... Mikor azon a csütörtöki napon eljöttem tőlük, még pár napig azt hittem ez is olyan összeveszés, mint máskor, aztán valami megváltozott, valamiért éreztem, hogy ez most tényleg a vége, most nincs tovább, ez végleges! Nem tudom megfogalmazni, honnan tudtam, honnan éreztem, de valami megmagyarázhatatlanul megváltozott... Régen is úgy voltam, hogy akartam is békülni meg nem is, hogy az eszem tudta vége kéne, hogy legyen, de a szívem nem akarta, hogy ne legyünk együtt. És most egyszerűen meglepő módon elkezdte a szívem is ugyanazt érezni és akarni, amit az eszem! Tehát vége van! Mindezek ellenér csak most tüntettem el mindent. A gépemről már pár nappal később töröltem őt, hisz volt külön felhasználói fiókja, képestül, mindenestül töröltem... De ez a fotóalbum egészen tegnapig kitartott! Ahogy szedtem ki a képeket, meg a kép alá írásokat, nem is tudom mit éreztem, nem éreztem, hogy jaj de hiányzik és jaj de szar most, nem éreztem semmit. Kiszedtem a képeket és eldobtam őket. Aztán a többi pici fényképalbumból, amibel leginkább az előtte való életem volt, átpakoltam a nagyba, ami ugyebár a közös album volt. És semmivel sem volt különbözőbb érzés bennem, mikor az ő képeit szedtem ki és mikor mondjuk az óvodás képeimet raktam vissza. Fura volt! De már tényleg nem jelent nekem semmi. Illetve azért ez így túlzás! Az életem része és ez így is marad mindig. Biztos vagyok benn, hogy mindig eszembe fog jutni, amíg élek és ha hallok róla valamit évek múlva, akkor is érdekelni fog, sohasem leszek közömbös iránta, de már csak mint a múltam része lesz jelen az életemben és nem mint az életemet nagyban meghatározó ember! Viszont arra most emlékezetem vissza mennyire szerelmes is voltam... Olvastam a képek alatt lévő feliratokat, meg a képek hátulján is volt írás és ezek egy nagyon szerelmes ember szavai voltak... :) De mindez nem fájdalommal hatott rám, hanem... nem is tudom, mintha egy idegen írta volna és én meg mosolyogva olvastam, hogy milyen kis aranyosan szerelmes ez az illető... Most éreztem életemben először, hogy lezártam a múltat, lezártam minden vele kapcsolatosat. Nem tudom, hogy ezt annak köszönhetem, hogy ez az úgymond utolsó szalmaszál is "felégetésre" került, vagy azért tudtam "felégetni", mert már lezártam? Ez kicsit olyan, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás dolog, de nem is ez a fontos, hanem, vége és tudom, hogy eddig ez nem volt így bennem. Tudom, hogy valahol mélyen még nem zártam le. És tényleg nem tudom, hogy tegnap került-e lezárásra vagy korábban, de érzem, hogy továbbléptem! Biztos, hogy mindettől függetlenül az azért nem mostanában lesz, hogy mondjuk egy motor láttán ne ő jusson eszembe. Lehet, hogy mindig ő fog eszembe jutni, de már nem fájdalommal és nem úgy, hogy közben azt remélem hozzám jön... VÉGE!!!

M-mel nem beszéltem. Nem hívott. Én meg, mint tudjuk, soha nem hívom... Illetve azt már írtam, hogy reggel beszéltünk egy pár percet, de azóta nem beszéltünk, este nem hívott, mint ahogyan azt minden este szokta... Az egyetlen életjel tőle, hogy kaptam délután két e-mail-t, semmi extra, ilyen továbbküldős, vicces. De csak ma reggel láttam őket. Nem mintha ez változtatna bármin, bár ha látom már tegnap, lehet felhívom... Báááár... ez nem valószínű... Ismerve engem... Azért ezek a dolgaim még a Pasi maradványai... Őt sem mertem soha felhívni, mert ha mondjuk nem egyedül volt és nem édes, kedves hangon vette fel, akkor én (bár soha nem mutattam) mindig rosszul éreztem magam. M is dolgozik meg mittudom én és nem akarom zavarni, pedig közben tudom, hogy ha zavarom egyszerűen nem veszi fel és majd visszahív ha tud és ez így normális, de engem ez mégis zavarna, ezért nem mondom neki, hogy találkozzunk vagy bármi ilyesmi, mert nem bírom elviselni a visszautasítást! Pedig lehet, hogy nem is a személyemnek szólna az elutasítás, hanem tényleg dolga van és ezt tudnám és megérteném. Mert megértem én, mégis rosszul esne... Hülye picsa vagyok! Ezért is lenne jó, ha lenne munkám! Lenne életem, nem érnék rá én sem mindig és nem az töltené ki az időm jelentős részét, hogy rá gondolok és vele akarok lenni... Ez a saját "fogyatékosságom". Egyértelmű, hogy ő nem úgy ér rá, mint én és egyértelmű, hogy nem trógerkodhatja el velem minden hétvégéjét, sőt ha rajtam múlna, minden hétköznapját is! Mindennek a lényege, hogy szeretnék sokat vele lenni, de nem tehetem! És, ami vicces, hogy ezt soha el nem mondanám neki! Kivéve persze, ha ő mond valami ilyesmit :)

Tegnap hívtak egy állásajánlat miatt, Veszprémbe kéne mennem holnap állásinterjúra. Nem megyek. Úgyis valami hasonló hülyeség, mint ezelőtt. Bár ezt nem tudom 100%-ig, mert megint nem értettem ki az és honnan, de remélem nem álmaim munkájáról csúszom le... Nem lehet az, mert akkor elmennék. Sorsszerűen ennek így kell lennie, nem?!

Délután meg megyünk A, exmunkatárshoz, babalátogatóba. Tudjátok, a terhes, illetve azóta már nem terhes, volt kolléganőm. Meglátogatjuk. Biztos jó lesz. Először fogok találkozni velük mióta találkozgatom M-mel. És hát ők ugye ismerik M-et és biztos tudják, hogy találkozgatunk, mert mint már említettem F, exfőnök, előtt lebuktunk kétszer is, de A-val és M-mel, a két barátnőmmel, azóta nem találkoztam és biztos beszélünk M-ről is :) Ami csak M-nek lesz kellemetlen, hisz ő találkozik velük heti rendszerességgel :) Azt hiszem ha jön a héten nem kevés mosoly fogja fogadni a mai nap után...

Most megyek boltba. Nincs tej, nem tudok tejeskávét inni, ami nagyon nagyon szomorú!

Csak még annyit, hogy mesélek a babalátogatós délutánról, mert A és M kivételével mindenkivel most fogok eljövetelem és külföldi munkám óta először találkozni, ami remélem jó lesz! És még annyit, hogy remélem M ma keres!!!   

nem jó nap. Nincs jó kedvem, de már tegnap délután óta... Amúgy a tegnapi nap jó volt. Egy csomószor beszéltem M-mel telefonon. Kötelező jellegű megjelenéssel vett részt egy rendezvényen, amin nagyon szenvedett, ezért kétszer is beszéltünk. Majd mikor sikerrel lelépett és tartott már hazafelé, akkor is felhívott. És ezután a beszélgetés után lettem rosszkedvű... megemlítette, hogy lehetnénk együtt, hogy találkozhatnánk és mikor én azt mondtam, hogy oké, kiderült nem gondolta ő komolyan, nem kéne, hogy most csak ezért elmenjek, meg bla-bla... És ettől már nagyon-nagyon rossz kedvem is lett! Szarul esett a dolog. Nekem hiányzik, szívesen lennék vele. Tudom, hogy odaértem volna este, ő meg ma dolgozik, szóval csak egy éjszakánk lett volna és igen, nevezhetjük ezt felesleges pénzkidobásnak, de akkor is szívesen lettem volna vele!!!

Ma is beszéltünk már telefonon. Már úton volt. Pedig a tegnapi, azaz vasárnapi, hát nevezzük munkának, amit csinálnia kellett, után szívesen maradt volna ma otthon, de nem jött össze neki, mert sokmindenkinek kell sokminden, szóval kiszállítgatós napot tart. Jön a közeli kisvárosba is, ami olyan 20 perc innen... gondolom egyértelmű mire gondolok ezzel kapcsolatban... csak számára nem az, mert ugyan már beszéltünk, mégsem mondta, hogy figyu, találkozzunk... ENNYI!!!

ha M olyan igazán nagyon odalenne értem!!! Közben meg arra gondoltam, hogy mi lenne ha azt mondaná: szeretlek!... hűha... Elképzeltem a helyzetet. Elképzeltem ahogyan a szemembe néz kedvesen és ezt mondja. És ekkor itt megakadt a film... nem úgy folytatódott, hogy én is mondom neki és nagy boldogságban egymás karjaiba omlunk... Még gondolotban sem tudom elképzelni, hogy a szemébe nézek és azt mondom neki szeretlek! Pedig nagyon odavagyok érte!!! Egész nap többször is eszembe jutott ez a dolog. Addig minden rendben volt, hogy ő kimondja és engem ez nagyon boldoggá is tett, de ennyi. Fura! Nem gondoltam soha, hogy nehéz kimondani ezt. Persze persze mi a legkevésbé sem tartunk ott, hogy ezen kéne gondolkodnom, hiszen megbeszélés alapján nincs semmi köztünk, de akkor is foglalkoztatott a gondolat tegnap. Mindig azt gondoltam, hogy csak hollywood-i fogás, mikor a filmben olyan jelenet van, hogy az elhagyott pasi mondja az elhagyó nőnek, hogy jó, de akkor nézz a szemembe és mondd, hogy nem szeretsz már. Aztán persze több változat van. Van, hogy a nő tényleg nem szereti és kegyetlenül a képébe is vágja ezt az embernek, de van, hogy nem a szerelem hiánya vezetett idáig és persze képtelen a még szeretett férfi szemébe mondani az ellenkezőjét. Szóval azt gondoltam, ez hülyeség, könnyen ki lehet mondani bármit, a nem szeretlek mártól, a szeretlekig... És valamennyire tartom is ezt az elképzelésemet, annyiban módosítva, hogy szerintem, akkor tudsz bármit az ember szemébe mondani, ha az ember nem érdekel semmilyen téren. Úgy értem, ha M nem érdekelne, tényleg nem lenne más, mint kufircolás, és esetleg ő mégis azt mondaná, hogy szeret, akkor szerintem a további kufircolás reményében szívfájdalom nélkül mondanám neki, hogy én is. De ez nem így van. De nem ám! Számít nekem M, érdekel engem, nagyon nagyon kedvelem, tetszik nekem és imádom őt, nem tudnék csak úgy belekamuzni a szemébe... Amikor már kötődsz valakihez nem nagyon lehet (a jóindulatú kis füllentéseket leszámítva) olyat kimondani, amit nem érzel.

Nagyon elkalandoztam, ahhoz képest, hogy ez tényleg nem téma köztünk! SAJNOS!!! Fura, hogy akarom, hogy összetartozzunk, hogy érezzem, hogy számítok neki, de közben meg nem tudom elképzelni, hogy ezt ki is mondjam neki. Annyiszor téma köztünk ez a már említett: "nem csinálhatunk ilyeneket, mert ilyet csak a szerelmesek csinálnak..." Aztán én mostanában hozzáteszem, hogy igen, a szerelmesek meg mi. Tegnap reggelinél is elhangzott ez és mondtam neki, hogy hát nem hiszem, hogy ő szerelmes lenne, erre ő, hogy deee, legalább annyira, mint én. Ha tudná, hogy akkor bizony nagyoncsak odavan értem :) Aztán persze elpoénkodva a dolgot tovább reggeliztünk. Ha esetleg egyszer tényleg eljutnánk odáig, hogy szerelmesek leszünk egymásba, akkor nagyon nehéz lesz ezek után bármelyikünknek is átlépni ezeken a falakon, amelyeket mi magunk emeltünk a hülye kijelentéseinkkel, megnehezítve ezzel nem kicsit a dolgunkat... Úgy értem ezek után nagyon nehéz lesz bárkinek kimondani bármi kedveset komolyan és főleg azt komolyan venni a másiknak, anélkül, hogy valami hozzánk már szervesen hozzánk tartozó fenntartás tartalmút hozzá tegyen és ezzel valószínűleg elbagatelizálja az amúgy fontos pillanatot! Csak magunknak köszönhetjük persze! El kell kezdeni a falbontást...

Amúgy a tegnap délutánt végig aludtam. Semmittettem... Este felhívott M :) Egy órán át beszélgettünk. Imádom őt! (ez az ilyenkor szükséges kijelentésem) Elmesélte mi minden volt, találkozott a tegnap említett és lemondott emberrel, hasznosnak bizonyult a dolog, mondta, hogy a srác rendesen kis pikk-pakkra összehozta a dolgot és nagy segítség volt neki. Emiatt lemondta a mai edzést és készre csinálja a dolgot, aztán egy gonddal kevesebb. Meg a saját kis otthonával kapcsolatban is kapott a sráctól tippeket. Ezeket is megdumáltuk. És egyhangúlag leszavaztuk a srác újításait. Átküldte a rajzokat, amit a srác javasolt, meg az eredetit is és nézegettük, tervezgettünk, de arra jutottunk, hogy maradjon az eredeti, általa megálmodott, mégiscsak az ő otthona lesz. Meg ahány embernek megmutatja, annyiféle átalakítást eszközölhetne, mert úgyis mindenki másként gondolja és mást javasolna. Azt mondta alszik még rá. Ekkor már közeledett az éjfél és ő még csinálni akarta a dolgot, hogy hétvégén tényleg meglegyen vele. Szóval elbúcsúztunk, de ekkor már egy órája dumáltunk. Imádom őt! :)

Ennyivel jellemezném a tegnap délutánt és estét és ma reggelt...

De természetesen csak szépen, lassan az elejétől. Hívott, mikor elindult közeli kisvárosból, hogy akkor olyan fél óra és itt van. F-ékhez már nem megy be előtte :) (ez jólesett, hogy így lényegében csak hozzám jön és nem munka célból) Idejött hozzánk, leraktuk az autót, aztán elsétáltünk kedvenc pincérünkhöz. Ő közben sokat telefonált még, dolgozott. Problémák voltak, olyan jó, hogy elmeséli mi van vele, hogy most is elmondta, mi a bajság. Szeretem, hogy tudom mi van vele, hogy elmondja, én meghallgatom és ugyan sajnálom, hogy segíteni nem tudok, de talán az is több a semminél, hogy elmondhatja nekem. Lényegtelen is, mi volt, annyira azért nem életbevágóan fontos probléma. Szóval kedvenc pincérünknél ebédeltünk. Jött is dumálni velünk. Meg mondta, hogy jövő héten lesz utoljára, szóval ha gondoljuk nézzünk be, mert búcsú napokat tart. Hát én csak remélni tudom, hogy úgy lesz... hogy jön M és együtt ebédelünk... Mikor jöttünk el, hát csak lebuktunk megint :) F-éknek (exfőnök)van egy hoteljuk is itt kicsiny városunkban és hát csak sikerül összfutnunk a Nagyorrú recepciós csajjal (akit mellesleg szerintünk F kufircolt titokban) és hát alig értünk haza ebéd után M telefonja már csörgött is és F hívta... Ekkor nem vette fel... kufircoltunk éppen... Aztán, mikor később visszhívta, hát nagy kacagás fogadta a telefonban... Tehát nem kicsit buktunk le :) Vicces volt! Mondta F, hogy ez bizony egy kis város! Meg, hogy legközelebb előbb oda menjen M és akkor talán nem "feneklik" meg és tudnak tárgyalgatni :)

A délután folytatása nagyon jó volt! Mondtam már sokszor, hogy imádok M-mel lenni és ez bizony még mindig változatlan. Pedig őt úgy hatig még elég sokan zaklatják munkával kapcsolatosan, de ilyenkor én mindig elfoglalom magam és incselkedem vele... :) Tudom, hogy ez tetszik neki! És persze én is élvezem!

Éééééés... ami a legfontosabb, hogy itt maradt!!!! ;) Velem töltötte az éjszakát! Pedig lett volna dolga! Hallottam a telefonban, amikor egy elég fontos megbeszélést tett át mára. Ez olyan dolog volt, amit már régen be kellett volna fejeznie és egyetzetésre kellett volna most mennie, de végülis haverja a srác, akivel találkozott volna és így nem gáz, de akkor is jó, hogy még így is maradt :) Ettől a mai napja lesz egy kicsit húzósabb, de megérte minden pillanatért! Legalábbis mondom ezt én, a semmittevő... Szóval maradt, nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget röhögtünk és egy ilyen már-már hasfájósra sikeredett röhögéshullám után megjegyezte, hogy még sohasem találkozott ilyen lánnyal, akivel ennyire egy hullámhusszon lett volna... Én meg most jegyzem meg, hogy ez nagyon jól esett... nem kicsit! Aztán neteztünk, készülő otthonát tervezgettük, nézegettünk bútorokat, meg háztartási gépeket, mosogatót a sarokba, meg ez, meg az, pizzát rendeltünk vacsira. Elég sokáig fenn voltunk, mert egyszerűen rohant az idő... de tényleg, mikor ránéztünk néha az órára mindig el voltunk képedve, hogy te jó ég, már ennyi az idő. Aztán zuhi, összebújós szundikálás. Ő irigylésre méltóan fél pillanat alatt el tud aludni :) Imádom ahogy szuszog a fülembe... Imádok vele aludni! Sohasem aludtam így senkivel előtte. Nem is gondoltam, hogy ilyen van. Hogy emberek tényleg tudnak úgy aludni, mint ahogyan azt a filmekben látod. Mert ott olyan szép és jó és meghitt meg minden, de közben azt gondolod, hogy nem lehet így maradni egy éjszakán keresztül és ez kényelmetlen is meg minden... de nem! Vagyis vele nem! Imádom, hogy szorosan átölel, érzem, hogy nem csak úgy rajtam van a keze, hanem ölel az a kéz, magához húz és érezni akar! tehát nem gondoltam, hogy így lehet aludni, de lehet és annyira jó, amikor felébredsz és még mindig ugyanabban az ölelésben vagy. Persze nem mondom, hogy mind a nyolc vagy hány órát úgy töltjük, mert azért csak elzsibbad a keze meg az enyém is és helyeszkedik, forgolódik az ember, de ilyenkor is ugyanúgy egymás karjaiban kötünk ki. Éjjel is felébredtem egyszer és fordulni akartam, erre éreztem, ahogyan megfog és nem enged el, magához húzott, pedig aludt, mert szuszogott ugyanúgy, de mégis átölelt és magához húzott :) Nagyon jó volt. Egyszer már megjegyezte, hogy számára is meglepő módon tapasztalta, hogy folyton keresi a társaságom (ő fogalmazott így) éjjel is. Tehát a lényeg, hogy imádok vele aludni!

Reggel persze a telefonjára keltünk. Úgy egy óra szundi nyomkodás után másztunk ki az ágyból. Illetve nem is, mert előbb kufircoltunk... aztán kisebb pihi után sikerült kimászni az ágyból... Csináltam neki reggelit, pedig először ellenkezett. De hát enni kell! Közben nyomkodta a gépét, én mondtam neki, hogy amíg megcsinálom a reggelit intézze el a dolgait rajta. Kijött vele a konyhába és ott csinálgattuk a dolgainkat. Nagyon jó volt! Istenem, hogy mennyire imádom!!! Aztán sajnos mennie kellett :( De itt felejtette a pendrájvját' és hát sajnos vissza kellett jönnie :) Nagyon fini puha csók, aztán újra elment :(

Hívott mikor hazaért. Én kértem rá! Izgul az ember ha elmennek tőle, hosszú út vár még az elmenőre. De szerencsésen hazaért és mehetett a dolgára! Hát szívesebben lennék vele!

Most egyedül vagyok itthon. Még holnap is így lesz ez... punnyadni fogok csak, mint sajnos mindig...

Beszéltem Másikexszaktárssal. Kínában volt a csajával 10 napot, nemrég ért haza, arról mesélt. Meg tesómmal is dumáltam. Jövő hétvégén megyek Pestre, suliba. Szombaton lesz az oktatás, de lehet, hogy felmegyek pénteken. Szülinapja lesz tesómnak, megünnepeljük. Mármint, már huszadikán lesz a szülinapja, de ha már megyek, akkor miért ne úgy. Szóval ennyi. Pasi hálistennek' nem jelentkezik. Megyek, kipihenem a tegnapot :)

jellemzi a mindennapjaimat.

Tegnap semmittevés.

M-mel beszéltem kétszer is telefonon, viszont kedden este nem hívott fel. Mondtam is neki, hogy hanyatlik a kapcsolatunk. Persze csak poénként jegyeztem meg, de ettől függetlenül igaz volt.

Mindegy, ma jön. Mivel egyedül vagyok itthon még az is lehet, hogy itt tölti az éjszakát :) De sajnos ez a legkevésbé sem biztos... Pedig én szeretném!

Nincs kedvem irogatni, takarítanom kell még, mert hát mégiscsak jön M.

volt régen, hogy írtam... De hát a hétvége M-mel :)

Kicsit más volt, mint eddig. A kufircolás, evés, alvás, és ugyanez újra meg újra rendszer eléggé másként alakult ezen a hétvégén. Csináltunk értelmes dolgokat is! Mint például: M futott, én meg bicikliztem mellette, meg kicsiny épülő otthonában falat is építettünk! És mindez nagyon jó volt! Tetszett! Kufircolni sem kufiroltunk olyan sokat, mint ezelőtt. Volt este, amikor 11-ig a lakásában építettük a falat, hazaértünk, vacsi, zuhany, és összebújva már aludtunk is. És ez is tetszett! Tetszett, hogy nem csak a kufiról szólt a hétvége! Rengeteget röhögtünk! Ez változatlan volt.

És előálltam a szöveggel, hogy mi lenne, ha nem találkoznánk többet, mert neki már illene feleséget keresnie és nem akarom, hogy esetleg miattam lecsússzon róla, meg bla-bla-bla. Hát első reakcióban megijesztett, mert azt mondta, hogy jó ha így akarom. És akkor ennyiben is maradtunk, nem feszegette egyikünk sem a dolgot... Hűha, gondoltam, ezt lehet nem kellett volna, megijedtem na, hogy tényleg ez lesz az utolsó hétvégénk... Aztán csak előjött újra a dolog, akkor már kicsit pozitívabb felhanggal. Mondta, hogy elég rendesen kijelentettem, hogy vége. Én meg nem győztem mentegetőzni, hogy kérdésnek szántam, de szerinte nem kérdés volt az, hanem elküldtem a francba. Mondtam nem! Kérdezte, hogy jó, akkor mit akarok hallani, hogy ne, ne, meg könyörögjön. Mondtam, hogy a legkevésbé sem, azt akarom hallani, amit gondol! Hát az az volt, hogy ő nem szeretné, hogy ne találkozzunk többet :) Aztán persze jó szokásunkhoz híven nem tisztáztuk a dolgot, hogy akkor most mi van, illetve mi lesz. Ezért a hétvégén még többször visszajött, hogy hát utolsó hétvégénk, meg utolsó mindenféle... Mondtunk ezt-azt ezzel kapcsolatban egymásnak. Ő például mondta, hogy hiányozni fog neki ez a sok baromkodás. Én meg erre mondtam neki, hogy igen, nekem is, de nekem ő is hiányozni fog! És ő nem mondta nekem, hogy én is hiányozni fogok neki... Szomorú is voltam egy kicsit, azt gondoltam, hogy na most hülyeséget csináltam, hogy ezt mondtam neki. Aztán később, este a lakásában magához húzott, átölelt és azt mondta, hogy hiányozni fogsz. Ez sokkal jobb és őszintébb volt így, mintha akkor egyből az én kijelentésemre mondta volna. Tetszett!!! Nagyon jól esett, még meg is bizseregtem tőle, mint ahogy a hétvégén többször is éreztem a gyomromban, azt amit nem szabadna...

Amúgy péntek éjjel a tesója is hazajött és szombat estig otthon volt. Már meséltem róla. Most kicsit jobb volt a találkozásunk. Mármint ezelőtt sem volt semmi rossz benn, csak ő olyan nagyon karakán, erős személyiség, egyéniség és bár magam sem vagyok egy semmilyen kiscsaj (szerintem), de biztos mindenki volt már úgy, hogy valakinek a jelenléte feszélyezi, mert egyszerűen olyan senkinek érzi magát mellette. Én így vagyok vele. Egy egyszerű beszélgetésnél is azt érzem, hogy meg kell felelnem neki, ami nagyon csak idegesítő, nem tudok laza lenni mellette. Azt érzem, hogy bele tudna kötni minden szavamba és nem is szívesen szólalok meg a jelenlétében, amitől csak még hülyébben érzem magam... Szóval ezt érzem vele kapcsolatban, de most egy kicsit már jobban sikerült az együttlét. Sokat beszélt, amin mi sokat röhögtünk. Van köztünk 7-8 év, ami annyit tesz, hogy jóval komolyabb élettapasztalattal bír, amiből meg is tapasztaltunk néhány szeletet :) Vicces volt.

Amúgy hétfő reggelig tartott a hétvégénk. Úgy jöttem el, hogy igazából nem tudtam mi van most, hogy akkor azt beszéltük-e meg, hogy többet nem találkozunk, vagy azt, hogy mégiscsak kéne... Hülye vagyok, hogy mindig ilyen helyzetbe hozom magam, de ha egyszer ilyenek a nők, ilyeneket csinálnak, hogy azt hallják, hogy ne, szeretnék még veled lenni. Nem elég, amikor nem mondják az ellenkezőjét és magától értetődő, hogy van folytatás... ahhh... ilyen idióta helyzeteket kell teremteni, hogy hallhassuk az ellenkezőjét... Nevetséges! Szóval nagyon szar volt így eljönni. Megölelt és megcsókolt, azt mondta vigyázzak magamra és írjak ha hazaértem, és ekkor hozzátette, hogy a többit meg akkor megbeszéltük... Na puffff... gondoltam... ez most mit jelent, hogy akkor visszlát, örökre, vagy mi... mert elhangzott mind a két verzió, mármint a többet nemtől a komolyan mondom feleségül veszlekig minden volt. Beszéltünk úgy, hogy ez az utolsó hétvégénk, meg beszéltünk úgy is hogy milyen lesz majd, amikor M nálunk főz... Szóval nem kicsit kevertük meg a dolgokat. Kevésbé érthető minden, pedig eddig sem volt egyszerű! Tehát ilyen felemás érzésekkel váltunk el...

Hazaértem, aludtam egyet, aztán kaptam tőle egy sms-t, hogy ott felejtettem a könyvet. Ez tetszett, mert ezek szerint nem bánta volna ha elhozom és ez annyit jelent, hogy találkozunk még! Gondoltam legalábbis! Azért persze volt bennem bizonytalanság, de este felhívott :) Csütörtöktől egyedül leszek itthon, amit megemlítettem neki is... Talán, talán lesz belőle valami...

Tehát most itthon vagyok. Kedd van. Hiányzik M! Nagyon nagyon kedvelem őt! Egyre jobban...

Pasi írt tegnap egy sms-t, hogy nagyon hiányzom neki. Nem válaszoltam, természetesen. Meg hívott a munkaügyről a csaj, hogy a külföldi munkával kapcsolatos dolgok még mindig nem jöttek meg. Nem tudom ez mit jelent és mi lesz most, de jó lenne, ha történne valami, mert addig ugyebár nem lehet az összeget megállapítani, mármint amit elvileg kapok. Attól kezdek félni nincs minden rendben ezzel a külföldi dologgal és nem kapok majd pénzt. Az pedig nagyon nem lenne jó! Kéne a pénz! Nem kicsit!   

Milyen furán megélt nap lehet ez Amerikában?! Hát nem irigylem őket! Furcsák az amerikaiak, szerintem elég furán vannak összerakva, de azért ez még nekik is sok volt. Nekem is az... ma van Pasi szülinapja. Nem írok neki! Nem kap tőlem még csak egy boldog szülinapot sem. Végülis ő mondta, hogy ne keressem...

Na, persze nem erről akarok irogatni! M azért csak felhívott tegnap :) Hogy este, előtte nap, miért nem tette arról nem volt szó. Elég furi lett volna ha megkérdezem tőle, miért nem hívott. Kérdőre vonni?! Hát azt nyílván nem tehettem, milyen alapon tettem volna?! Na sebaj, a lényeg, hogy tegnap felhívott. Háromszor is beszéltünk. Fura, hogy már kicsit ismerem az életét. Lényegében tudom mikor mit csinál. Elmeséli milyen volt a napja, elmesélem én is. Beszélgetünk egy csomó mindenről. Egyre jobban ismerjük egymást... Éééés a hétvégét is együtt töltjük :) Olyan jó! Úgy szeretek vele lenni! Szeretem azt az életet, amit együtt élünk meg! A sok kufircolást, az összebújós alvást, az étterembe járást, a kávézóban üldögélést, az együtt főzést... Imádom! Tehát ma este megyek hozzájuk. Kérdeztem meddig fog tartani a hétvége, meg egyből mondtam is, hogy hát de hülye vagyok nyílván vasárnap délutánig, max estig, mire ő mondta, vagy nekünk akár tarthatna hétfőig is :) Tehát valószínűsíthető, hogy hétfőn délelőttig együtt leszünk. HA nem akarunk elmenekülni egymástól... Persze ezt hozzá kellett tennünk! Ő ma a cégközpontban van, csak este ér haza. Úgy beszéltük meg, hogy hív ha tud valami közelebbit, ha már tudja mikor indul és várhatóan mikor érkezik, mert azok alapján indulok én is. Már nagyon várom!!!

Addig viszont valahogy el kell ütnöm itthon az időt! Apu itthon van. Még alszik, de ha felkelt nekilátunk a takarításnak, aztán biztos hordunk fát is megint, meg délután a fűnyíróért is el kell menni. Szóval dolog van. Ezért is lenne jó tudni M mikor ér haza, mert hát hajmosás, rendbetenni magam minden téren meg miegymás. Az idő is olyan idióta, utálom az ilyen átmeneti időt. Mit lehet ilyenkor felvenni?! Se hideg, se meleg. Se hosszú cucc, se rövid. Ahhh szar az egész! Ha otthon van az ember még jó, bármit válaszhat a ruhatárából, de mit vigyek magammal? Jó és rossz időre egyaránt számítani kell. Vihetek kétszer annyi cuccot, mint amúgy... Na, de ez édes kis probléma.

Elolvastam A Titok című könyvet. Tehát most bevonzom a munkát! Ez nem vicc!

Felkelt apu.

Megyek, kitalálom a hétvégi öltözékeimet. Elkedzek pakolgatni. 

óta az első este, hogy M nem hívott... Ennyi! Nem tudom mi történhetett?! Vagy nemes egyszerűséggel csak ennyi volt... Nem is ragoznám tovább, nem akarok ezen gondolkodni, nem akarom fárasztani magam azzal, hogy mindenféle megoldásokat próbálok kitalálni...

Pasi viszont írt egy sms-t, hogy elhiszi, hogy kell a pénz, ha külföldön nyaralgatok... Mi van?! Mi van?! Ez hülye. Nem is válaszoltam neki.

Miután hazaértem Nagyvárosból fát hordtunk apuval. Anyu meg K néni temetésén volt. Semmi másról nem számolhatok be... mármint, mert semmi más nem volt...

állásinterjún. Felejtős! Csak azt bánom, hogy elvett két órát az életemből. Olyan, ami a legkevésbé sem érdekel. Ilyen biztosítási ügynökösdi lényegében. Persze az ember nem így adta elő és teljesen lelkes volt meg miegymás, de engem ez nem érdekel. Semmi olyan nem érdekel, amikor nekem kell az emberhez menni és nem az ember jön hozzám. Ennyi! Egyébként a vállalkozói jogviszony sem tetszik, meg a saját autó használata sem, meg lényegében az egész nem tetszik! Tehát még mindig nincs munkám...

Viszont van pozitívuma is a napnak. M hívott még délelőtt, hogy úgy 20 perc és itt van kicsiny városunkban, szóval lévén, hogy nincs ebédidő, meghívna egy tejeskávéra :) Tehát csak úgy alakította a programját, hogy belefértem. Ez örömmel tölt el! Nem kicsit! Tehát úgy másfél órát tudtunk együtt tölteni, mielőtt mennem kellett Nagyvárosba. Jó volt! Rózsáspasi éttermébe ültünk be. És ott volt ő is, sőt velem szemben ült végig. Köszönt, aztán annyi. Kicsit azért furi volt a helyzet. De M-et nem hiszem, hogy különösebben zavarta volna, semmi ilyesmi nem érdekli, se a múltamból, se a jelenemből. Azért egy kicsit érdeklődhetne! Na, sebaj! Tehát végül mégiscsak taliztunk, mégha csak futtában is, de legalább kufircolási kilátások nélkül is érdemesnek talált rá, hogy együtt igyunk meg valamit :)

Ennyi! Még mindig munkanélküli vagyok... De majd ma elolvasom A Titok című könyvet és ezután sitty-sutty lesz munkám :) M hozta el, meg még két másik könyvet is! Legalább lesz mivel az időt eltöltenem. Megyek is olvasni.

Hát most látom csak, hogy micsoda csudiklassz dátum ez a mai! Nemrég még a 08.08-nak örültem és emlékszem megjegyeztem, hogy annál már csak ez a mai lesz jobb... és tessél már itt is vagyunk... Csak úgy rohan az idő :) 

ettől a naptól, mert ha még nem mondtam volna, ma megyek egy állásinterjúra. Ezért is nem tudok M-mel találkozni. Legalább az állás összejöhetne!!!! Csak az a baj, hogy azt se tudom mi az, úgyhogy szerintem tárgytalan!

Na, mindegy. Írok most ide, aztán lehet dumálok msn-en egyet a nővéremmel, aztán zuhany, hajmosás és indulás Nagyvárosba. 

Beszéltem este is M-mel. Kereken háromnegyed órát. Nem is nagyon emlékszem miről volt szó... Mindenesetre a hétvége még nincs lemondva, hangsúlyozom... még... Ki tudja mi lesz?! Viszont ma biztos nem találkozunk és bár mondtam neki, hogy holnapra terveztem megint egy kis szobalátogatást, mondta, hogy az biztos nem jön össze, mert ő már nem megy messze holnap. Hát ez szép! Már a szex sem érdekli, akkor mi a szart vártam?!?! Ahhhh... kezd a végéhez közeledni kis kalandunk... :( 

sem szerdai, sem csütörtöki ebéd... tehát rettenetesen rossz kedvem van! Nevetségesnek érzem magam, amiért ilyen hatással van rám a lemondott találkozó. Tehát a lényeg, hogy beszéltem M-mel. Írtam neki egy sms-t. Röviden és tömören csak annyit, hogy kívánlak. Erre egy kicsit később felhívott. Ekkor mondta, hogy sajnos nem tudta átrakni csütörtökre az itteni programját, mert P bácsi (ex munkahelyem másik telepének vezetője) holnapra rendelt valamit, amit nem kamion visz, hanem M. Tehát P bácsi beleköpött a levesünkbe. Azt mondta, hogy azért ne adjuk fel, max nem lesz belőle ebéd... Hát én személy szerint feladtam. Azt gondolom, hogy beleteszi a seggét a céges autóba és eljön csütörtökön is. Nem?! Vagy csak csütörtökön jön, attól, hogy elviszi a cuccot P bácsinak, ami egy másik település, nem kell ide is akkor jönnie, hiába szokta máskor egy körként kezelni. Tehát, ha akarta volna összehozhatta volna rendesen is. Anélkül, hogy ez a szállítás beleköpött volna a levesünkbe. Szerintem! Szóval rövid úton le is zártam a beszélgetést. Rossz kedvem lett. Reméltem, hogy találkozunk hétközben is, de így már a hétvégében sem bízom. Ahhhh... Szar az egész! Hosszú idő óta először nem lesz közös ebédünk... úgy érzem ez már a vég... ez már a nem akarunk mindent megtenni a találkozásért kezdete és nekem erre nincs szükségem... nincs szükségem a szenvedésre megint...

Amíg beszéltünk kaptam egy sms-t. Azt hittem a Pasi az. De M írt :) Ez akkor még tetszett. Annyit írt, mint én neki. Kívánlak! Tehát akkor még tetszett, de azóta voltam olyan hülye, hogy válaszoltam neki, de ő meg azóta sem írt vissza. Pedig órák teltek el azóta. Annyit írtam neki, hogy bárcsak érezhetném... Nem hiszem, hogy nagy fejtörést okozott volna egy kis válasz. De semmi életjel azóta! Kapd be M! És még az is lehet, hogy a hétvégét nem várom meg, hogy te mond le!

hogy egy szép hétfői napon nem történt semmi... De komolyan semmi! Egyszerűen nem történik velem semmi! Nincs semmi életnek nevezhetőm...

Kezdek teljesen megzakkanni... Délelőtt semmittevés, délután, miután apu hazaért elmentünk mamához krumplit ásni, mármint kiszedni a földből. Remek délutáni program. Nekem már csak ez jutott... Hihetetlen! Komolyan mondom hihetetlen, hogy itt vagyok (mindjárt) 25 évesen és nincs, semmilyen ilyen korban normálisnak nevezhető, programom. Nincsenek barátaim. Ily módon nincsen semmilyen emberi kapcsolatom velem egykorúakkal, illetve senkivel.

Az egyetlen, ami még életnek nevezhető az az M-mel való "kapcsolatom". Este felhívott. Én nem hívtam természetesen, mint ahogyan sohasem. Hívott, de nem vettem fel. Aztán picit később írtam neki, hogy alszik-e. Válaszolta, hogy igen. Gondoltam jól van, akkor nem hívom vissza, majd felhív, ha beszélgetni akar velem. Hát fel is hívott. Olyan háromnegyed órát beszélgettünk. A hétvégéről beszéltünk, mert ugyebár ez lesz az a hétvége, amikor az anyukája nem lesz itthon. Tehát, hogy együtt töltjük-e. Előreláthatólag igen. És most ő kezdte el, hogy nem esünk-e át a ló túloldalára, hogy nem baszunk-e ki magunkkal, ha ennyit együtt vagyunk. Mondtam neki, hogy a múlt hétvége az már gyanúsan gázos volt, amikor a csütörtöki ebédből pénteki is lett, meg a hétvégét is együtt töltöttük, de ez nem ismétlődött meg azóta, szóval csak nyugalom, tartjuk a kellő távolságot. Nem is értettem miért kell most megint erről beszélni. Mondtam is neki, hogy ezt már párszor megbeszéltük és nem akarom én állandóan úgy tervezni a dolgaimat, hogy mi lesz majd ha... Hát nem?! Csinálom amíg kedvem van aztán kész! Kérdeztem tőle, hogy akkor ne találkozzunk? Mondta, hogy egyáltalán nem erről van szó. Nem ezt mondta és szeretné ha együtt töltenénk a hétvégét. Hát akkor mi a fasz volt ez már megint?! Remélem hasonló indokból tért rá a dologra, mint én. Mert én azért peccegettem a dolgot, hogy azt halljam, hogy szeretné komolyan gondolni a dolgot és próbáljuk meg komolyan venni egymást. Én ezt akartam hallani, amikor előhoztam ezt a témát, de persze nem hallottam. Ezért nem hallott ő sem semmi ilyesmit tőlem. 

Szerdán megyek állásinterjúra. Fogalmam sincs, hogy hova. Jelentkeztem ezer helyre és nem értettem mit mond a pasi, ki ő és honnan. De nem lesz belőle semmi, mert tuti valami ügynöki munka, hiszen nincs Nagyvárosban irodájuk. Ezt az ember mondta, hogy találkozzunk az egyik főtéri kávézóban, mert még nincs iroda. Szóval úgysem fog érdekelni a dolog. De legalább M-nek mondhattam, hogy megyek állásinterjúra. Talán nem gondolja, hogy elüldögélek a babérjaimon. Viszont ő meg szerdán jött volna hozzánk, szóval vagy átteszi csütörtökre, vagy elkerüljük egymást. Sok HA (természetesen) kíséretében persze mondta, hogy akkor csütörtök, de ki tudja... ennyi ha mellett... Még akár a hétvége is elmaradhat... Gyűlölöm ezt! Gyűlölöm ezt a sok ha-t és ezt a bizonytalanságot. Hétvégén lesz ezzel kapcsolatban egy beszélgetésünk. Megmondom neki, hogy ezt fejezzük be. Vagy ne találkozzunk többet, vagy ne legyen ennyi ha köztünk... 

úgy tűnik elég jól bejött. Azt már leírtam, hogy írtam Pasinak, hogy kéne a pénz és nem gondoltam, hogy képes ilyet tenni velem. Erre válaszolt, hogy kéthetente 10ezresével tudná visszaadni, ha megfelel. Erre én, hogy de hát akkor mit keresett itt egy hete, azt hittem azért jött, mert megvolt a pénz, egyben, és vissza akarta adni?! Hát úgy tűnik mégsem. Szóval írtam neki, hogy nekem ne úgy adogassa vissza, inkább gyűjtse össze, aztán egyben. Aztán ő, hogy oké, de akkor sokat kell várnom és igazából úgysem tudott volna kibaszni velem soha (ja?). Na meg, ami a legviccesebb, hogy ne keressem (értitek?! én ne keressem!) soha többet, majd jelentkezik ha megvan a pénz. Na szép mondhatom, akkor most várhatok. Pedig megcsináltattam volna a kocsit és vettem volna csini ruhákat. Annyi jót láttam hétvégén, amikor anyuval vásároltunk. Csak nem nagyon akarok pénz költeni, de szerintem M-nek is bejönne a csini B... Megjelennék váratlanul magassarkú, szoknya, szexi, szexi összeállításban a kávézóban... Na, mindegy, azt akartam csak, hogy bejött a pénzvisszaszerzési dolog. Megkapom a pénzem, csak ki tudja mikor, ami azért kár!

a lábvíz, de én mégis ezzel a szóval jellemezném a tegnapi napot. Kellemesen telt a vasárnapom.

Apuval a napi projekt a medence összepakolása volt. Valóban napi tennivalónak bizonyult, mert reggeltől estig azzal foglalkoztunk. Mármint nem teljes munkaidőben, mert a száradási munkafolyamatok miatt húzódott el a dolog. Meg délelőtt még meglátogattak minket a már tegnap említett rokonok is. Bár ez csak percet vett el az életünkből. Mindezeket leszámítva punnyadással telt a nap.

M éjjeli sms-ére nem válaszoltam. Aztán hívott háromkor, de nem vettem fel. Mindezt persze szándékosan. Aztán fél óra múlva visszahívtam. Értelme?! Természetesen nincs... csak egy kis játék... Szóval beszélgettünk. Ilyenkor mindig meg kell jegyeznem, hogy imádom őt! Nem nagyon akarom részletezni miről volt szó, mert semmi lényeges és említésre méltó nem történt, amit csak pozitívumként tudok megjegyezni. Azért, mert nem kell őrült témákat kitalálnunk, egyszerűen a mindennapokról, mindennapjainkról dumálunk. Még ő mondta a legelső náluk töltött napjaim egyikén, hogy hihetetlen, de mintha ezer éve ismernénk egymást. És tényleg, úgy beszélgetünk és vagyunk együtt, mintha nem csak egy hónapja tennénk mindezt. Mindez nagyon jó! Mégsincs egymáshoz semmi közünk... Aztán este is felhívott. :) Akkor is hasonlóan jól elbeszélgettünk.

Pasi nem jelentkezett, hogy meggondolta magát és mégis megkapom a pénzem, úgyhogy az előbb írtam neki egy sms-t, hogy sulira kellett volna a pénz és nem gondoltam, hogy megteszi ezt velem. Gondoltam kicsit puncsolok a pénzért, talán még azt is elhitetem vele, hogy hajlandó vagyok békülésre, csak legyen a kezemben a pénz... aztán szívtelenül mondom ki, hogy visszlát! Muszáj lesz, különben nem kapom vissza és azért mégiscsak 200ezerről van szó! Hát most várakozom amíg a lelkiismerete meg nem szólal... 

nem történt a hét hátralévő részében. Nem, mint a múlt héten. Hisz váratlan volt, hogy a csütörtöki ebéd után elmentem hozzájuk, majd váratlan volt az is, hogy szombat este szintén náluk találtam magam. De most semmi ilyen nem történt.

Pasi hívott péntek este, hogy küldött e-mail-t, olvassam el és ahhoz tartsam magam! Hűha, mondom. A tartalma annyi, hogy nem kapom vissza a pénzem, mert ő nem tartozik nekem semmivel, amúgy is költött rám ennyit a 8 (szerinte 8, szerintem közelebb a 9-hez...) év alatt. Hát nem is reagáltam rá semmit! Legyen vele boldog, ha tényleg van ekkora paraszt! Nem tudom megteszi-e?!

Pénteken M céges buliban volt. Írt egy csomó sms-t szenvedéséről, majd fel is hívott. Szombaton reggel meg írtam neki, hogy menekülj! mert a hely is undi volt állítása szerint. Aztán válaszolt, hogy szia kedves B! Nem tudsz aludni? Ekkor én már útban voltam Nagyváros felé anyuval, mert jövő héten szalagavatója lesz és ahhoz ugyebár új ruhát kell venni. Szóval útban Nagyváros felé írt, amit én nem is vettem észre csak később, aztán nem válaszoltam. Vezetés közben hát nem megy. Mire megérkeztünk meg már volt nem fogadott hívásom tőle. Visszahívtam! Anyu mindeközben, hátán egy vöröskereszttel, kaját vásárolt egy kéregetőnek. Őrült! Tehát M-mel beszélgettem mindeközben. Imádom! Kár, hogy... Na, mindegy! Hagyjuk! Mesélt az estéről és rengeteget röhögtem. Negyed órát beszéltünk. Aztán indult a vásárlás anyuval. Végjártuk az összes lehetséges fellelőhelyet és végülis sikerrel jártunk. Egykor értünk a mamához, apu ott volt, amíg mi vásároltunk, füvet nyírt, meg ilyesmi. Induláskor hívott M, hogy küldött fotókat az estéről és ha meg tudom nézni, akkor még magát Kaczor Ferencet(!) is láthatom egy csoportképen velük, mert ők leszólították, hogy Művész Úr, jöjjön és fotózkodjon velük. Kész! Meg mesélte, hogy utána az lett a módi, hogy mindenki hívta magához a Ferit, hogy egy fotón szerepelhessen vele. Hihetetlen! Na, de ugyebár ekkor még nem voltam gép közelben. Eltelt két óra mire hazaértem, mert Hugiék is hazajöttek, másik mamájékhoz mentünk ezért velük találkozni. Szintén érettségi találkozó miatt jöttek haza. Szóval velük találkoztunk. Fél négy volt mire hazaértem. Hívtam egyből M-et, hogy nem ettem, nem ittam, egyből szaladtam nézni a képeket... :) Rengeteget röhögtem! Imádom őt! Fél óra elteltével megszakadt a vonal, lefogyott a pénz a kártyámról. Hát én hívtam, a nap folyamán már másodszor! Meg is jegyezte, hogy ilyen sem volt még... Valóban nem. Aztán persze visszahívott és úgy negyen óra után tettük le, mert hivatalos volt az egyik kereskedő bulijába. Valami hasonló lesz, mint a tegnap esti volt, állítása szerint. És nem sok kedve van hozzá. Lehetőség persze volt most is a váratlan fordulatra, úgy értem hívott ő megint, de lebeszéltem róla, hisz hivatalos ebbe a buliba, meg amúgy is sok dolga van, amit felsoroltam neki és mondtam, hogy nem trógerkodhatja el megint a hétvégét. Szóval nem találkoztunk. Éjjel kettő körül írt egy sms-t, hogy pont azt csinálta, amin tegnap este tele pofával röhögött és rákérdezett az én estémre, mert azt hitte, hogy én is kinn voltam haverokkal. Nem ébredtem fel rá, mármint az sms-re. Csak hajnali öt körül olvastam, nem válaszoltam. Meg nem is fogok. Kicsit húzom, ha már azt hiszi az estét pasikkal töltöttem... Kíváncsi vagyok a reakciókra... 

remélve, hogy azért csak lesz szobalátogatás, takarítgattam egy picit. Szobámat is meg az egész lakást is, sőt még az udvaron is. És megérte! 

Délelőtt is beszéltünk telefonon, írt sms-t, majd válaszoltam, majd felhívott. Mondta, hogy akkor majd jön és hív. Fél egy körül még nem jelentkezett, hogy itt lenne, úgyhogy gondoltam felöltözöm és inkább már indulásra készen megyek a kutyakajáért is, hátha közben hív, hogy végzett és vár. Hát nem így lett. Mert mikor jöttem visszafelé a sulitól (onnan hoztam a kutyiknak a kaját) láttam az utcánkban elhaladni az autót, mire a házhoz értem már ott állt előttünk :) Ez tetszett, hogy szó nélkül odajött hozzánk. Szóval jó volt a megérzésem, hogy felöltöztem. Beszaladtam a kutyik kajájával, majd ki hozzá az autóba. Még telefonálgatott, majd indultunk kajálni, de sétálgatva, mert a kocsit előttünk hagyta. Ez is tetszett! Megszokott helyre, de nem a kedvenc pincérünk volt. Kaja után hazasétáltunk. Imádom, hogy tudom kicsit húzni, hogy hát nem meg aludjunk meg ilyesmi és egy picit hagyja magát, majd hanyatt dönt. Imádom ahogyan azt csinálja! Szóval innentől nem részletezném az eseményeket... Első kufircolásunk után átölelt, mondtam neki, hogy ne csinálja, hogy ha csak kifircolunk, akkor nem kell úgy csinálni, mint akik nem csak kufircolnak, nem értette, kérdezte, hogy de ő mondta, hogy mi csak kufircolunk vagy mi, ezt meg én nem értettem, azt hittem, amikor megbeszéltük a dolgokat, az az jelentette, hogy csak kufircolunk, de most már semmit nem értek. Nem tudom mi van?! Kicsit mintha elbeszélnénk egymás mellett. Mondta, hogy ez olyan, mintha én felraknám őt a polcra és ha kell leveszem. Nem is értem, ő így érzi? Mondtam neki, hogy akkor nem lenne a polcra szükség, mert nekem mindig kell, mindig le lenne véve. Szóval most mégúgysem értem, hogy mi van... Már ott tartott, hogy akkor elmegy, mert úgy érzi én azt akarom. Mondtam, hogy dehogy akarom, kifejezetten azt szeretném, hogy maradjon! Kész, komolyan mondom ennyire még nem éltem át olyat, hogy a férfi meg a nő mennyire nem érti meg egymást és mennyire el tudnak ugyanazzal kapcsolatban beszélni egymás mellett... Hihetetlen! Azt is mondta, hogy teljesen megzakkantam, nem érti mi ütött belém, de szerinte ennek az az oka, hogy az én szobámban vagyunk... Nem ez az oka! Az oka az, hogy jólesik ha átölel, jólesik minden érintése és ezt nem akarom annak a tudatában, hogy nincs köztünk semmi. Ezt mondtam neki is. Megkérdezte, hogy akkor az a baj, hogy nehezebb lesz, ha vége lesz és mikor mondtam, hogy igen, akkor hozzátette, hogy de miért kéne, hogy vége legyen... Aztán persze ilyen kis elejtett kijelentéseken kívül, hogy nem lenne a polcon, mert mindig kéne, meg miért kéne, hogy vége legyen, meg ilyesmiken kívül megint nem jutottunk előbbre és mégannyira sem értem az egészet. Mondta ő is, hogy még szerencse, hogy arról régen letett, hogy megértse a nőket. Hát mondtam neki, hogy én sem értem őt! Tehát ennyiben maradtunk...

Hét óra körül ment haza. Közben már nem ellenkeztem az ölelés ellen, sőt volt olyan, hogy én bújtam. Meg is jegyezte, hogy ilyen sem sűrűn volt... Hát... Nagyon jól éreztem magam vele. Búcsúzáskor ő is azt mondta, hogy jól érezte magát a szobámban :)

Tehát a menstruáció nem szólt közbe, kibírta ma reggelig. Ez remek! Vele lenni is tudtam és legalább gyermekünk sem lesz :)

Pasi írt reggel e-mail-t, hogy gondoljam meg magam, mert ő nagyon szeret. Válaszoltam neki, hogy nem, de a pénzem az kell, szóval jó lenne ha minél előbb túllennénk rajta, mármint az átadáson. Durva, de csak a pénz miatt válaszoltam neki, ha már nálam lenne a pénz, válaszra sem méltattam volna. Szerintem ma eljön.  

hogy Pasi nem jelentkezett. Pedig azt hittem fog. Nem bánom, egy picit sem. Egyszerűbb mindenkinek ha kibírja, de azért a pénzemet szeretném visszakapni. Ismerem annyira, hogy vissza is adja. Nem egy vér paraszt, de jobb lenne minél előbb túlleni rajta.

M jelentkezett. Féltem, hogy nem így lesz. De fél kilenc körül írt, csak baromságot, hogy nézzem meg milyen póló van a tvpaprikában a csávón, nem tudtam, mert nem működött a digink, aztán végülis kiderült, hogy olyan, mint neki is van "I love porn star"-os. Remek! De legalább eszébe jutottam. Ekkor beszéltünk úgy fél másodpercet, mondta, hogy majd később visszahív. Így is lett. Ekkor fél órát beszéltünk. Jobb hangulatúra sikerült a dolog, mint tegnap... Nemtom, nemtom... Mindenesetre ma ebéd, aztán szobalátogatás... Nem tudom mi lesz addig a menstruációmmal. Jobb lenne ha kibírná estig, vagy holnap reggelig!

Tegnap telefonált anyu, hogy meghalt K néni, ő egy általános iskolai tanárom volt, anyunak meg kolléganője. Meg jóban is voltak, én is szerettem. Rákos volt, nem tudom milyen rák, de nem abban halt meg. Pont örült, hogy új tanév és minden lelete negatív... új tanév, új élet... Erre tessék. Reggel bemegy a suliba, lázas lesz, elviszik a mentők, megállapítják, hogy tüdőgyulladása van, másnap reggelre meg meghal... Ennyi! Hihetetlen! Ennyi egy élet...

Én meg nyavajgok... De érthető, mert úgy érzem rohan el mellettem az élet, az idő, én meg nem csinálok semmit. Csak pazarlom az időmet! MUNKÁT AKAROK!

9 évesek Pasival. Remélem ez neki nem jut eszébe és nem keres! Tegnap nem keresett. Az említett telefonbeszélgetés óta, ami még hétvégén történt M-éknél, nem keresett. Illetve még hétfőn írt egy sms-t, hogy reméli jól sikerült az estém, mert neki nagyon szar volt, meg mittudom én már ilyenek. Ki is töröltem egyből. Nem is érdekel!

Nagyon nincs jó kedvem! Megtörtént a beszélgetés tegnap este M-mel. A régóta várt mi van velünk, köztünk tartalmú beszélgetés. Sajnos nem szolgálhatok jó hírrel... :( Nagyon szar kedvem van. Nagyon régóta először megint szarul aludtam. Kicsit reméltem, hogy nem az van, amit igazából megbeszéltünk, hogy csak szex! Reméltem, hogy az apró jelzésekbe nem csak én látok bele többet, de sajnos ez van... Megint csalódnom kellett, ami persze várható volt és teljesen egyértelmű! Az a baj, hogy hiába volt nagy a pofám, hogy csak szex, én már a legelején sem csak azt akartam. Túlságosan tetszik hozzá a gondolkodása, a tervei, az életvitele, a baráti társasága is, meg mindene! Túlságosan nőből vagyok! Annyira reméltem, hogy mond valami biztatót, hogy azt mondja szeretné ha közünk lenne egymáshoz! De nem mondta... persze én sem mondtam... Lényegében megbeszéltük mégegyszer ugyanazt, amit már egyszer megbeszéltünk. A távkapcsolatról, meg ilyesmikről. Tehát felsoroltuk a kifogásokat! És egyikünk sem ellenkezett ellenük, nem mondtuk, hogy nem kell, hogy így legyen. Tehát végeredményben találkozgatunk amíg kedvünk van, majd anélkül, hogy bármelyikünk szemrehányást tehetne a másiknak bármiért, leléphetünk ha már nincs kedvünk egymáshoz... Ez szomorú!!! Nem akarom, hogy ne legyen kedve hozzám! Szóval ezzel telt a beszélgetésünk, ami után azért csend lett, nem a szokásos végig röhögünk beszélgetés volt... Picit több, mint fél órát beszéltünk, aztán elköszöntem, azt hiszem én akartam már letenni, rossz kedvem lett, de nem akartam, hogy ő ezt érezze, hiszen nem mutathatom ki neki, hogy nem erre számítottam. A beszélgetés alatt is teljes egyetértésben mondtam, hogy így van, ez csak szex és más semmi. Bárcsak ugyanúgy tudta volna mondani, hogy NEM, mint először a lakásában, amikor mondtam, hogy menjünk és ő mondta, hogy nem. Az akkor nagyon tetszett és valami hasonlót most is szívesen hallottam volna! De nem így lett!

Holnap elvileg ebéd, aztán megmutatom neki a szobám. Elvileg. Tegnap estig legalábbis ez volt a terv... Aztán nem tudom mi lesz ezek után... Egy biztos! Ha találkozunk most már tényleg nem hagyom, hogy bármi olyat csináljunk mint a szerelmesek! Leállítom, ha megsimogat vagy egyszerűen csak kedves. Megmondom neki, hogy örülnék ha a szavai és a tettei összhangban lennének. Szóval ha csak kufircolunk, akkor semmi olyat ne csináljunk, ami érzelmi kötődésre szolgálhat alapul! Ennyi! Amúgy is, remélhetőleg holnapra már menstruálni fogok, szóval szex kizárva. Tehát feltételezem, hogy a szobámra sem lesz kíváncsi. Ez azért érdekel, mi lesz a reakció, ha már nem kufircolhatunk meddig marad, mit csinálunk?!

A rossz kedvem legalább hozzásegít a fogyókúrámhoz.

bennem a bizonytalanság M-mel kapcsolatban. Nem tudom miért, de eddig este mindig biztosan tudtam, hogy hívni fog, de tegnap este meg féltem, hogy nem hív. Néztem az órát, hogy mi van már, miért nem keres. Már a délutáni sms-be is belemagyaráztam, hogy azzal ellentétben, amit először gondoltam, hogy hiányzom neki, azzal ellentétben sima elköszönés volt. Nem tudom, komolyan nem tudom mi történt, de elkezdtem bizonytalankodni... Talán ez pont azért van, mert nagyon elkezdett érdekelni, mert nagyon szeretném ha akarna! Rossz lenne ha vége lenne ennek a valaminek, mert csak annak nevezhető, ami köztünk van. Aztán persze felhívott :) Beszélgettünk úgy fél órát. Ma majd én hívom fel. Ezt már tegnap elterveztem. Egy "meglepetés!" felkiáltással. Remélem örülni fog neki! Sajnos csütörtökig nem találkozunk. Legalább tudom egy picit folytatni a fogyókúrámat, mert ha vele vagyok, akkor nagyon sokat eszem, imádok vele enni! Minden rosszban van valami jó! :) Hiányzik nekem! Beszéltünk arról a hétvégéről, amikor anyukája nem lesz itthon és már a múlkor mondta, persze sok "ha" kíséretében, hogy szeretné, ha együtt töltenénk. Szóval most meg mondta, hogy azon a szombaton lesz az OB valahol picsordon és peccegette, hogy menni vagy nem menni. Én meg mondtam neki, hogy szívesen elmegyek vele, ha lehet olyat és nem gond. Mondta, hogy az egész nem biztos, de akkor oké, ha úgy alakul, akkor megyünk. Tényleg szívesen elmennék vele. Csinálhatunk mi mást is együtt, mint hempergünk az ágyban...

Kezdenek bonyolódni a dolgok... és mindez nem M-mel kapcsolatos... Vasárnap történt dolgokra gondolok, ezért majd később részletezném, előbb jöjjön a szombat folytatása.

Céges sportnapról hazafelé felhívott M. Mindig nagyon örülök, ha keres. Autópályán jött, közben beszélgettünk. Megállt egy benzinkúton, bevárta a kollégáját (akiknél kinn voltunk grillezni, mikor Pesten voltunk), megittak egy kávét, illetve M nem kávézik, ő egy vizet ivott. Na, de természetesen nem is ez a lényeg, hanem hogy addig-addig beszélgettünk, amig az lett a vége, hogy kocsiba be és a megszokott kávézónál találkozunk :) Anyuék reakciója csak annyi volt, hogy miért, hát nem tegnap jöttél haza?! És hát tényleg! Durva! A csütörtöki ebédből pénteki is lett, most meg a hétvégét is megint együtt töltjük... Mondtuk is, hogy nem normális dolog ez... :) Nem normális, de annyira jó!!! Tehát  a kávézóban találkoztunk, annyit röhögtünk, hogy már féltünk kitiltanak minket, még jó, hogy haverjáé és haverjai dolgoznak... Már mindenki rajtunk röhögött! Nagyon jól éreztük magunkat! Aztán mentünk hozzájuk. Anyukája már meg sem lepődött rajtam :) Amúgy nekem az eddigiek alapján szimpatikus! De ez mindegy, hiszen nincs köztünk semmi komoly M-mel... sajnos, ő is ezt mondja... Bárcsak annyira gondolná komolyan, mint én! Az este további része a megszokott nem publikus formában zajlott... Vasárnap egész nap az ágyban maradtunk, kisebb nagyobb megszakításokkal... Mert főztünk, meg filmet néztünk, meg ilyesmi... Főzés közben mindketten lesérültünk :) Neki az új kése vágta el a kezét, nekem az új aprítos kis baszásuk. Bekötözött ujjakkal ettünk. Este hat óra volt mikor összeszedtük magunkat és elmentünk a kávézóba. Hát ha egyszer addigra sikerült cak kimászni az ágyból... Éppen a tulajdonos haverja dolgozott, dumálgattunk vele is. Nem sokáig maradtunk, mert úgy volt, hogy jövök haza, de nagy örömömre ő nem akarta és marasztalt. Nem kellett sokáig győzködnie! :) Kávézóból hazafelé elvitt egy ilyen parkerdős kis részre, ahol futni szoktak edzésen. Felsétáltunk a kilátóhoz. Gyönyörű volt! Balaton, naplemente... Nos, mindennek lett az a vége, hogy maradtam... Mondtam neki, hogy maradok, ha csütörtökön mikor megmutatom neki a szobám ő is marad nálunk, de a válasza az volt, hogy nem kell ultimátumot adni, én maradok, ő nem fog, mert a végén még tényleg túl sok közünk lesz egymáshoz. Mondtam neki, hogy attól, hogy nálunk alszik se több, se kevesebb közünk nem lesz egymáshoz. De mindettől függetlenül abban maradtunk, hogy nem marad. Hát lényegében mindegy. Csak gondoltam nem dugdosom tovább, hátha neki is jólesne azt hallani, hogy maradhat, de ha nem , hát nem. 

Tehát megérkeztünk vissza hozzájuk. Közben anyuék már kerestek, ezért felhívtam őket, hogy csak másnap megyek. Apuval beszéltem, aki mondta, hogy keresett Pasi... Személyesen és mivel nem voltam otthon elkérte a számom... Hát erre mondtam, hogy az élet nem egyszerű... Kicsit később fel is hívott... A pénzemet hozta el, meg békülni akar. Na hálistennek... megint kezdődik... Nem győztem mondani neki, hogy NEM. M mindeközben inkább magamra hagyott. Nem is tudja kivel beszéltem. Nem érdekelte, mondta, hogy csak annyira érdekli, hogy minden oké-e velem, mikor mondtam, hogy igen, mást nem is kérdezett. Szóval Pasi fenyegetőzött, meg mondta hogy nem akar elveszíteni örökre meg ilyenek. De csak felidegesített! Mondta, mondta, meg mondta, én meg mondtam, hogy nem, nem és nem! Nem hiszem, hogy felfogta! Azt mondta akkor minden este eljön, lehet, hogy a mai napot sem úszom meg... Semmi kedvem most megint ehhez... Ne keressen, mint ahogyan eddig is kibírta. Már azt se tudom mióta nem beszéltünk, kibírhatná! Leraktam és kikapcsoltam a telefont. Közben M a szobájában volt. Anyukájának szerelt össze IKEA-s dobozokat. Segíteni akartam neki, de mondta, hogy jobban örülne, ha inkább mögé ülnék, szorosan mögé és úgy nézném a tévét. Ez akkor jól esett. Kedves volt és úgy éreztem azért hatással volt rá a Pasival folytatott telefonbeszélgetésem. Aztán végül mégis segítettem neki. Adogattam a cuccokat és közben jól szórakoztunk. Aztán összebújós, tévénézős pillanatok következtek. Zuhany után pedig folytatódott az este... Anyukája amúgy Pesten volt a nővérénél (mármint M nővérénél), ezért is tudtunk egész nap nyugodtan az ágyban hemperegni...

Ma reggel a szokásos fél hetes ébresztőre keltünk, de még kicsit nyomkodtuk a szundit. Aztán ő felkelt, illetve elment a gépéig és elküldte a heti programját, mikor hol kivel, ezt le kell adniuk. Aztán visszabundiztunk. Közben bekapcsoltam a telefonom. Kedves volt, mert kaptam tőle egy sms-t, hogy jó reggelt. Mondta, hogy mert kikapcsoltam és gondolta ha bekapcsolom az úgyis reggel lesz :) Aranyos volt! Jobb is, hogy kikapcsoltam, mert Pasi keresett vagy 13-szor, meg két sms-t is írt. Az egyikben még, hogy nem kapom vissza a pénzemet sem, meg legyek boldog a majom barátommal, a következőben meg, hogy én voltam a mindene, ő baszta el és mindig szeretni fog. De az egyetlen sms, ami érdekelt az M-től a jó reggelt volt :) A reggelnek is voltak nem publikus pillanatai és voltak szerelmesen, amik nem vagyunk, összebújós pillanatai is... Nagyon szeretek vele lenni! Jó minden pillanata, élvezem! Tetszik nekem. Reggel is néztem ahogy eszik, vagy ül a gépnél és arra gondoltam, hogy tetszik nekem... Reggeli közben megérkezett az anyukája, évnyitón volt, tanár. M meg telefonált így hát egy pár pillanatra kettesben maradtunk. Ki is lettem kérdezve, a hol laksztól a mit csinálszig és annyira kellemetlen volt, hogy se munkám, se suli. Ciki volt. Soha nem gondoltam, hogy így fogom érezni magam, hogy kisebbségi érzésem lesz. Amig Pasival voltam én voltam a sztár ilyen téren, most meg egy senkinek éreztem magam. Egyre jobban kell a munka, aztán megcsinálnám a két tanfolyamot is közben, aztán meg egyetem, amit már biztosan végig csinálnék! Hogy lesz diplomám az nem kérdés, az a kérdés, hogy mikor! De legjobban tényleg annak örülnék ha valami jó kis munka összejönne. Nem kéne azt mondanom, hogy semmit nem csinálok. Ez annyira tré! Na szóval ez volt reggel, de amúgy anyukája jófej volt. Dícsérte M-et, hogy ilyen-olyan kedves, meg miegymás és ha ő nő lenne biztos ilyen férjet szeretne... ez volt a legjobb kijelentése :) Mondtam neki, hogy azért a jövő héten még nem házasodunk! Szóval azt leszámítva, hogy nekem ciki volt a semmittevésem, nem volt gáz a beszélgetés. Aranyos volt! Aztán elindultunk. M egy haverjával találkozott, én meg jöttem haza. A búcsú?! Bepakoltam, ő közben beült a kocsijába és mondta, hogy akkor heló, mondom akkor heló és én is beültem az enyémbe. Ekkor kiszátt, elpakolt mellőlem az ülésről hátra és beült mellém, megcsókolt, mondta, hogy vigyázzak hazafelé, írjak ha hazaértem, mert hívni úgysem fogom :) Tetszett! Tetszett, hogy ő jött oda hozzám és ő tette széppé a búcsút, azzal, hogy örülök, hogy itt voltál és jól éreztem magam, meg hasonló kedves dolgok. Ugyanezt én is elmondtam neki. Aztán elindultunk... és attól a perctől hiányzik, hogy nincs velem... Tudom, hogy ezt nem szabadna. Tudom, hogy nincs köztünk semmi.

Hazaérkezésemkor írtam neki, hogy megérkeztem. Válaszolt, hogy rendben. Úgy egy órája kaptam tőle egy sms-t, csak annyit, hogy szia kedves B. Ezt sokszor mondjuk egymásnak, ha együtt vagyunk. Mármint sokszor köszönünk egymásnak. Nem tudom miért, de ez szokásunk lett, kedves mosoly, köszönés, puszi, összebújás, ilyesmi. Szóval legyen bármilyen semmitmondónak tűnő az sms, nekem annál jobban esett. Tudom, hogy eszébe jutottam és talán egy picit még hiányzom is neki, mert amúgy nem nagyon szokott írni, inkább felhív, de ez az üzenet jól esett!

Tehát már itthon vagyok. Egyedül. Apu is és anyu is dolgozik. Jó nekik!

Remélem Pasi nem jelentkezik. Nincs hangulatom a hülyeségeihez! M-et akarom, hozzá van hangulatom!      

egy pöttyet elmaradtam az írással! :) Elég nyomós okom volt rá! De mielőtt azzal kezdeném, hogy magyarázkodom, inkább folytatom, ahol abbahagytam.

Tehát szerdai ebéd helyett ezen a héten csütörtöki ebédünk volt. Minden a szokott kerékvágásban zajlott. Felhívott közeli faluból, hogy mindjárt itt van, bemegy a volt munkahelyemre, majd hív ha végzett és találkozhatunk. Ez a beszélgetés úgy negyed óráig tartott, mert amíg nem érkezett meg volt munkahelyemre, addig végig beszélgettük az utat. Jó hangulatban volt! Tehát találkoztunk. Mondta, hogy sok mosoly fogatta a volt munkahelyemen, említettem, hogy múltkor lebuktunk, találkoztunk F-fel, volt főnökömmel, és hát persze egyből osztották, hogy így-úgy-amúgy menjen velük ebédelni, ő meg persze visszautasította az ajánlatot, hogy hát mással ebédel és kapta a mosolygást mindenkitől... Aztán elmentünk ebédelni. Most egy másik helyre, ahol eddig még nem voltunk, de meg is beszéltük, hogy nem is megyünk többet, mert nem volt csudiklassz. Jó volt vele lenni! Természetesen a mi van köztünk kérdést nem beszéltük meg. Kerülgettük a témát és úgy érzem talán inkább hajlunk a valami felé, mint sem a semmi közünk egymáshoz felé, de tisztázni és kimondani a dolgokat nem sikerült. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan, de azért rákérdeztem a dologra, hogy mi ez, amit mi csinálunk és a válasza az volt, hogy hát ő már múlkor megkérdezte, hogy belé tudnék-e szeretni, de én azt válaszoltam, nem én döntöm el. Mert ez így is van, de ettől még nem tudom mire gondolt, főleg, hogy nem is folytattuk a témát, inkább mondtuk beszéljünk másról. Tehát beszéltünk másról... Evés után a szokásos tó volt a következő állomás. Természetesen, mint a szerelmesek... pad, összebújás, csókolózás, simogatás, kedveskedés... Ahhhhh... Hát a vége az lett, hogy hazajöttünk, én beszaladtam, összepakoltam és irány hozzájuk... Bizony, nem bírtunk magunkkal. Tehát az eddigi megszokott forgatókönyv úgy folytatódott, amire egyikünk sem számított! :) De, hogy ez mennyire jó volt! Azért párszor megkérdeztem, hogy biztos nem gáz-e, meg anyukája otthon lesz és mit fog szólni, ha csak úgy beállítunk, meg holnap vissza kell hoznia és sok sok hasonló kérdéssel fordultam hozzá, hogy biztos akarja-e. De akarta! :) Nagyon szeretek vele lenni! (ami megjegyzem nem túl jó, sőt mondhatni nem szabadna, hogy így legyen!) Anyukájának hétig órája volt és addig nem akartunk hozzájuk menni, zavarni. Szóval kávézó, a megszokott kis kávézó. Aztán felmentünk épülő otthonába és háááááát.... ott már nem bírtunk magunkkal... a törmelékek, téglakupacok, meg miegymások között egyszerűen már muszáj volt kufircolnunk... imádtam, élveztem, nagyon jó volt!!!!! Ahhhhhhhhhhhh.................... Persze aztán megállapítottuk, hogy nem vagyunk normálisak (de annyira jó néha bolondnak lenni)! Aztán vártunk, hogy ne olyan csapzottan menjünk az utcára, meg hét óra sem volt még. Az, hogy közben, mármint mondjuk jelen esetben várakozás közben, összebújunk, csókolózunk és kedveskedünk egymásnak, már teljesen normális, csak persze mindig hozzátesszük, hogy nem szabad, mert ilyet a szerelmesek csinálnak :) De én ezt is élvezem! Aztán elérkezett a nagy pillanat! Elindultunk hozzájuk... és találkoztam az anyukájával, aki teljesen normális volt. Kissé meglepődött, mikor meglátott (ez mondjuk teljesen jogos volt), de jól fogadta a jelenlétem. Beszélgettünk pár szót, inkább ő lökte a hülyeségeit, aztán keresték és lement. Szóval összességében azt mondanám pozitív volt a találkozás. Persze nem mintha számítana, nem a leendő feleségét mutatta be a kicsi fia, szóval túléltük mindketten! Aztán elment moziba, vagy valahova az anyukája és mi természetesen kufircolással folytattuk a napot. Előtte még nézegettünk képeket meg elmentünk vacsizni, meg ilyenek. Nagyon jól éreztem magam, nagyon szeretek vele lenni, nagyon szeretek vele mindent csinálni. Reggel már korán csörgött a telója, mármint az ébresztője, fél hétkor, de volt vagy 10 óra, mire elindultunk... A közben eltelt időszakot nem részletezném... De néha telefonált, azaz dolgozott, is... :) Napunk a kávézóban folytatódott, ő reggelizett, én ittam egy tejeskávét. De csak sietve, mert még dolgoznia is kellett aznap. Útban hazafelé is bement egy helyre (munka céllal), én megvártam a kocsiba. Közben meg, amíg vártam, hívott a Kutyasétáltatósember, csak tudnám mi a szarért hívogat állandóan, mondtam neki, hogy nem leszek otthon hétvégén, ne is keressen (persze itthon leszek). Elegem van belőle! Rövid időn belül el fogom küldeni a francba! Na de mindegy, inkább folytatom az M-mel töltött kellemes percek mesélését. Tehát, megérkeztünk haza és mivel ebédidő volt, hát beültünk ebédelni kedvenc helyünkre, ahol a kedvenc pincérünk van, bár nem ő dolgozott, de megjelent és lelkesen üdvözölt minket :) Igazából nem is ismerjük, de jófej és ezért ő a kedvenc pincérünk. Aztán kaja után hazahozott. Pedig mondtam neki, hogy elsétálok, de nem akarta. Csók, visszlát... Ez olyan szomorú! Mindig vele akarok lenni! NEM SZABAD ILYENEKRE GONDOLNOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Apu volt csak itthon. Kis szieszta után fát hordtunk. Félve mentem ki az udvarra, nehogy Kutyasétáltatósemberrel találkozzam, már utálom, hogy hívogat, hívogassa a feleségét! Kiakaszt! Fahordás után az M-től kapott filmet akartam megnézni, de nem játszotta le a laptopom, de csak pont azt az egy filmet nem, ami miatt adta a cd-t. A többi kettőt, ami még rajta van azt igen. Ezért hát megnézetem, amelyiket nem láttam, aztán mikor vége lett felhívtam M-et, hogy baj van, nem tudom megnézni. Úgysem hívtam még soha és mondtam neki most is, hogy baj van, különben nem hívtam volna. Persze röhögött, de már nem mondhatja, hogy soha nem hívom. Aztán segített megoldani a problémát, letöltetett velem valami másik programot, ami majd lejátsza és nagyon büszke vagyok magamra, mert sikerül. A problémamegoldást végigbeszélgettük, majd mikor már kezdődött a film letettük. Mondta, hogy majd felhív este és megkérdezi hogy tetszett. Hát így is volt. Kb egy órát beszélgettünk, a filmről, ami amúgy nagyon tetszett, meg mindenről. Ő meg közben evett :) Tudja, hogy szeretem ahogy jóízűen eszik :) Egy picit megint előjött a mi van köztünk gondolat, de gyorsan továbbléptünk a témáról. Egyszerűen soha nem beszélünk róla. Mondjuk nehéz is lenne bármit mondtani...

Szóval ezért nem tudtam írni tegnap, mert kicsit elhúzódott az ebédünk... olyannyira, hogy még másnap is együtt ebédeltünk...

Ma a mamához mentünk. Munkanap van, szóval anyu nem volt itthon, ezért csak kettesben apuval mentünk. Füvet akart nyírni, de eleredt az eső. Ebéd után jöttünk haza. Azóta már anyu is hazaért. M meg Pesten van. Céges sportnapon. 

Jövő héten apu délutános lesz. Ezért bátorkodtam megemlíteni M-nek, hogy mit szólna hozzá ha megmutatnám neki a szobámat?! Persze sok HA kíséretében, ahogyan nálunk az normális, hiszen nem beszélünk meg semmit konkrétan, mert mi van HA alapon tervezünk... Csütörtökre beszéltük meg, akkor jön elvileg legközelebb felénk, mert mondtam neki, hogy szerdán általában itthon van anyu, szóval az valószínű nem jó és akkor mondta, legyen csütörtök. Csak arra nem gondoltam, hogy addigra, ha minden jól megy, menstruálni fogok... Beza... Sajnos! Szóval nem tudom mi lesz?! Pedig jó lenne az én ágyamon is együtt lenni végre!

Hát ennyit a kimaradt napokról!