Kezdenek bonyolódni a dolgok... és mindez nem M-mel kapcsolatos... Vasárnap történt dolgokra gondolok, ezért majd később részletezném, előbb jöjjön a szombat folytatása.
Céges sportnapról hazafelé felhívott M. Mindig nagyon örülök, ha keres. Autópályán jött, közben beszélgettünk. Megállt egy benzinkúton, bevárta a kollégáját (akiknél kinn voltunk grillezni, mikor Pesten voltunk), megittak egy kávét, illetve M nem kávézik, ő egy vizet ivott. Na, de természetesen nem is ez a lényeg, hanem hogy addig-addig beszélgettünk, amig az lett a vége, hogy kocsiba be és a megszokott kávézónál találkozunk :) Anyuék reakciója csak annyi volt, hogy miért, hát nem tegnap jöttél haza?! És hát tényleg! Durva! A csütörtöki ebédből pénteki is lett, most meg a hétvégét is megint együtt töltjük... Mondtuk is, hogy nem normális dolog ez... :) Nem normális, de annyira jó!!! Tehát a kávézóban találkoztunk, annyit röhögtünk, hogy már féltünk kitiltanak minket, még jó, hogy haverjáé és haverjai dolgoznak... Már mindenki rajtunk röhögött! Nagyon jól éreztük magunkat! Aztán mentünk hozzájuk. Anyukája már meg sem lepődött rajtam :) Amúgy nekem az eddigiek alapján szimpatikus! De ez mindegy, hiszen nincs köztünk semmi komoly M-mel... sajnos, ő is ezt mondja... Bárcsak annyira gondolná komolyan, mint én! Az este további része a megszokott nem publikus formában zajlott... Vasárnap egész nap az ágyban maradtunk, kisebb nagyobb megszakításokkal... Mert főztünk, meg filmet néztünk, meg ilyesmi... Főzés közben mindketten lesérültünk :) Neki az új kése vágta el a kezét, nekem az új aprítos kis baszásuk. Bekötözött ujjakkal ettünk. Este hat óra volt mikor összeszedtük magunkat és elmentünk a kávézóba. Hát ha egyszer addigra sikerült cak kimászni az ágyból... Éppen a tulajdonos haverja dolgozott, dumálgattunk vele is. Nem sokáig maradtunk, mert úgy volt, hogy jövök haza, de nagy örömömre ő nem akarta és marasztalt. Nem kellett sokáig győzködnie! :) Kávézóból hazafelé elvitt egy ilyen parkerdős kis részre, ahol futni szoktak edzésen. Felsétáltunk a kilátóhoz. Gyönyörű volt! Balaton, naplemente... Nos, mindennek lett az a vége, hogy maradtam... Mondtam neki, hogy maradok, ha csütörtökön mikor megmutatom neki a szobám ő is marad nálunk, de a válasza az volt, hogy nem kell ultimátumot adni, én maradok, ő nem fog, mert a végén még tényleg túl sok közünk lesz egymáshoz. Mondtam neki, hogy attól, hogy nálunk alszik se több, se kevesebb közünk nem lesz egymáshoz. De mindettől függetlenül abban maradtunk, hogy nem marad. Hát lényegében mindegy. Csak gondoltam nem dugdosom tovább, hátha neki is jólesne azt hallani, hogy maradhat, de ha nem , hát nem.
Tehát megérkeztünk vissza hozzájuk. Közben anyuék már kerestek, ezért felhívtam őket, hogy csak másnap megyek. Apuval beszéltem, aki mondta, hogy keresett Pasi... Személyesen és mivel nem voltam otthon elkérte a számom... Hát erre mondtam, hogy az élet nem egyszerű... Kicsit később fel is hívott... A pénzemet hozta el, meg békülni akar. Na hálistennek... megint kezdődik... Nem győztem mondani neki, hogy NEM. M mindeközben inkább magamra hagyott. Nem is tudja kivel beszéltem. Nem érdekelte, mondta, hogy csak annyira érdekli, hogy minden oké-e velem, mikor mondtam, hogy igen, mást nem is kérdezett. Szóval Pasi fenyegetőzött, meg mondta hogy nem akar elveszíteni örökre meg ilyenek. De csak felidegesített! Mondta, mondta, meg mondta, én meg mondtam, hogy nem, nem és nem! Nem hiszem, hogy felfogta! Azt mondta akkor minden este eljön, lehet, hogy a mai napot sem úszom meg... Semmi kedvem most megint ehhez... Ne keressen, mint ahogyan eddig is kibírta. Már azt se tudom mióta nem beszéltünk, kibírhatná! Leraktam és kikapcsoltam a telefont. Közben M a szobájában volt. Anyukájának szerelt össze IKEA-s dobozokat. Segíteni akartam neki, de mondta, hogy jobban örülne, ha inkább mögé ülnék, szorosan mögé és úgy nézném a tévét. Ez akkor jól esett. Kedves volt és úgy éreztem azért hatással volt rá a Pasival folytatott telefonbeszélgetésem. Aztán végül mégis segítettem neki. Adogattam a cuccokat és közben jól szórakoztunk. Aztán összebújós, tévénézős pillanatok következtek. Zuhany után pedig folytatódott az este... Anyukája amúgy Pesten volt a nővérénél (mármint M nővérénél), ezért is tudtunk egész nap nyugodtan az ágyban hemperegni...
Ma reggel a szokásos fél hetes ébresztőre keltünk, de még kicsit nyomkodtuk a szundit. Aztán ő felkelt, illetve elment a gépéig és elküldte a heti programját, mikor hol kivel, ezt le kell adniuk. Aztán visszabundiztunk. Közben bekapcsoltam a telefonom. Kedves volt, mert kaptam tőle egy sms-t, hogy jó reggelt. Mondta, hogy mert kikapcsoltam és gondolta ha bekapcsolom az úgyis reggel lesz :) Aranyos volt! Jobb is, hogy kikapcsoltam, mert Pasi keresett vagy 13-szor, meg két sms-t is írt. Az egyikben még, hogy nem kapom vissza a pénzemet sem, meg legyek boldog a majom barátommal, a következőben meg, hogy én voltam a mindene, ő baszta el és mindig szeretni fog. De az egyetlen sms, ami érdekelt az M-től a jó reggelt volt :) A reggelnek is voltak nem publikus pillanatai és voltak szerelmesen, amik nem vagyunk, összebújós pillanatai is... Nagyon szeretek vele lenni! Jó minden pillanata, élvezem! Tetszik nekem. Reggel is néztem ahogy eszik, vagy ül a gépnél és arra gondoltam, hogy tetszik nekem... Reggeli közben megérkezett az anyukája, évnyitón volt, tanár. M meg telefonált így hát egy pár pillanatra kettesben maradtunk. Ki is lettem kérdezve, a hol laksztól a mit csinálszig és annyira kellemetlen volt, hogy se munkám, se suli. Ciki volt. Soha nem gondoltam, hogy így fogom érezni magam, hogy kisebbségi érzésem lesz. Amig Pasival voltam én voltam a sztár ilyen téren, most meg egy senkinek éreztem magam. Egyre jobban kell a munka, aztán megcsinálnám a két tanfolyamot is közben, aztán meg egyetem, amit már biztosan végig csinálnék! Hogy lesz diplomám az nem kérdés, az a kérdés, hogy mikor! De legjobban tényleg annak örülnék ha valami jó kis munka összejönne. Nem kéne azt mondanom, hogy semmit nem csinálok. Ez annyira tré! Na szóval ez volt reggel, de amúgy anyukája jófej volt. Dícsérte M-et, hogy ilyen-olyan kedves, meg miegymás és ha ő nő lenne biztos ilyen férjet szeretne... ez volt a legjobb kijelentése :) Mondtam neki, hogy azért a jövő héten még nem házasodunk! Szóval azt leszámítva, hogy nekem ciki volt a semmittevésem, nem volt gáz a beszélgetés. Aranyos volt! Aztán elindultunk. M egy haverjával találkozott, én meg jöttem haza. A búcsú?! Bepakoltam, ő közben beült a kocsijába és mondta, hogy akkor heló, mondom akkor heló és én is beültem az enyémbe. Ekkor kiszátt, elpakolt mellőlem az ülésről hátra és beült mellém, megcsókolt, mondta, hogy vigyázzak hazafelé, írjak ha hazaértem, mert hívni úgysem fogom :) Tetszett! Tetszett, hogy ő jött oda hozzám és ő tette széppé a búcsút, azzal, hogy örülök, hogy itt voltál és jól éreztem magam, meg hasonló kedves dolgok. Ugyanezt én is elmondtam neki. Aztán elindultunk... és attól a perctől hiányzik, hogy nincs velem... Tudom, hogy ezt nem szabadna. Tudom, hogy nincs köztünk semmi.
Hazaérkezésemkor írtam neki, hogy megérkeztem. Válaszolt, hogy rendben. Úgy egy órája kaptam tőle egy sms-t, csak annyit, hogy szia kedves B. Ezt sokszor mondjuk egymásnak, ha együtt vagyunk. Mármint sokszor köszönünk egymásnak. Nem tudom miért, de ez szokásunk lett, kedves mosoly, köszönés, puszi, összebújás, ilyesmi. Szóval legyen bármilyen semmitmondónak tűnő az sms, nekem annál jobban esett. Tudom, hogy eszébe jutottam és talán egy picit még hiányzom is neki, mert amúgy nem nagyon szokott írni, inkább felhív, de ez az üzenet jól esett!
Tehát már itthon vagyok. Egyedül. Apu is és anyu is dolgozik. Jó nekik!
Remélem Pasi nem jelentkezik. Nincs hangulatom a hülyeségeihez! M-et akarom, hozzá van hangulatom!
