ha M olyan igazán nagyon odalenne értem!!! Közben meg arra gondoltam, hogy mi lenne ha azt mondaná: szeretlek!... hűha... Elképzeltem a helyzetet. Elképzeltem ahogyan a szemembe néz kedvesen és ezt mondja. És ekkor itt megakadt a film... nem úgy folytatódott, hogy én is mondom neki és nagy boldogságban egymás karjaiba omlunk... Még gondolotban sem tudom elképzelni, hogy a szemébe nézek és azt mondom neki szeretlek! Pedig nagyon odavagyok érte!!! Egész nap többször is eszembe jutott ez a dolog. Addig minden rendben volt, hogy ő kimondja és engem ez nagyon boldoggá is tett, de ennyi. Fura! Nem gondoltam soha, hogy nehéz kimondani ezt. Persze persze mi a legkevésbé sem tartunk ott, hogy ezen kéne gondolkodnom, hiszen megbeszélés alapján nincs semmi köztünk, de akkor is foglalkoztatott a gondolat tegnap. Mindig azt gondoltam, hogy csak hollywood-i fogás, mikor a filmben olyan jelenet van, hogy az elhagyott pasi mondja az elhagyó nőnek, hogy jó, de akkor nézz a szemembe és mondd, hogy nem szeretsz már. Aztán persze több változat van. Van, hogy a nő tényleg nem szereti és kegyetlenül a képébe is vágja ezt az embernek, de van, hogy nem a szerelem hiánya vezetett idáig és persze képtelen a még szeretett férfi szemébe mondani az ellenkezőjét. Szóval azt gondoltam, ez hülyeség, könnyen ki lehet mondani bármit, a nem szeretlek mártól, a szeretlekig... És valamennyire tartom is ezt az elképzelésemet, annyiban módosítva, hogy szerintem, akkor tudsz bármit az ember szemébe mondani, ha az ember nem érdekel semmilyen téren. Úgy értem, ha M nem érdekelne, tényleg nem lenne más, mint kufircolás, és esetleg ő mégis azt mondaná, hogy szeret, akkor szerintem a további kufircolás reményében szívfájdalom nélkül mondanám neki, hogy én is. De ez nem így van. De nem ám! Számít nekem M, érdekel engem, nagyon nagyon kedvelem, tetszik nekem és imádom őt, nem tudnék csak úgy belekamuzni a szemébe... Amikor már kötődsz valakihez nem nagyon lehet (a jóindulatú kis füllentéseket leszámítva) olyat kimondani, amit nem érzel.

Nagyon elkalandoztam, ahhoz képest, hogy ez tényleg nem téma köztünk! SAJNOS!!! Fura, hogy akarom, hogy összetartozzunk, hogy érezzem, hogy számítok neki, de közben meg nem tudom elképzelni, hogy ezt ki is mondjam neki. Annyiszor téma köztünk ez a már említett: "nem csinálhatunk ilyeneket, mert ilyet csak a szerelmesek csinálnak..." Aztán én mostanában hozzáteszem, hogy igen, a szerelmesek meg mi. Tegnap reggelinél is elhangzott ez és mondtam neki, hogy hát nem hiszem, hogy ő szerelmes lenne, erre ő, hogy deee, legalább annyira, mint én. Ha tudná, hogy akkor bizony nagyoncsak odavan értem :) Aztán persze elpoénkodva a dolgot tovább reggeliztünk. Ha esetleg egyszer tényleg eljutnánk odáig, hogy szerelmesek leszünk egymásba, akkor nagyon nehéz lesz ezek után bármelyikünknek is átlépni ezeken a falakon, amelyeket mi magunk emeltünk a hülye kijelentéseinkkel, megnehezítve ezzel nem kicsit a dolgunkat... Úgy értem ezek után nagyon nehéz lesz bárkinek kimondani bármi kedveset komolyan és főleg azt komolyan venni a másiknak, anélkül, hogy valami hozzánk már szervesen hozzánk tartozó fenntartás tartalmút hozzá tegyen és ezzel valószínűleg elbagatelizálja az amúgy fontos pillanatot! Csak magunknak köszönhetjük persze! El kell kezdeni a falbontást...

Amúgy a tegnap délutánt végig aludtam. Semmittettem... Este felhívott M :) Egy órán át beszélgettünk. Imádom őt! (ez az ilyenkor szükséges kijelentésem) Elmesélte mi minden volt, találkozott a tegnap említett és lemondott emberrel, hasznosnak bizonyult a dolog, mondta, hogy a srác rendesen kis pikk-pakkra összehozta a dolgot és nagy segítség volt neki. Emiatt lemondta a mai edzést és készre csinálja a dolgot, aztán egy gonddal kevesebb. Meg a saját kis otthonával kapcsolatban is kapott a sráctól tippeket. Ezeket is megdumáltuk. És egyhangúlag leszavaztuk a srác újításait. Átküldte a rajzokat, amit a srác javasolt, meg az eredetit is és nézegettük, tervezgettünk, de arra jutottunk, hogy maradjon az eredeti, általa megálmodott, mégiscsak az ő otthona lesz. Meg ahány embernek megmutatja, annyiféle átalakítást eszközölhetne, mert úgyis mindenki másként gondolja és mást javasolna. Azt mondta alszik még rá. Ekkor már közeledett az éjfél és ő még csinálni akarta a dolgot, hogy hétvégén tényleg meglegyen vele. Szóval elbúcsúztunk, de ekkor már egy órája dumáltunk. Imádom őt! :)