vágyom a kisautómra! Úgy szeretném ha az enyém lehetne. A tesómmal még mindig nem beszéltem, hogy menjenek és nézzék meg... Pedig így csak beleélem magam és mikor eljön a nap meg csalódnom kell... Tudom, hogy így lenne... Mindig ez szokott lenni!! Ilyen az élet! Bár ne kéne megvárnom, hogy legyen három hónapos munkaviszonyom... bárcsak már most az enyém lehetne... kezes úgyis kell mellém, arra gondolom az apu lenne a legalkalmasabb, ami a fizetést illeti. Szóval elküldöm a tesómék és mégnézetem velük az autóm és megkérem tudakoljanak meg minden féléket, mintha ők akarnák megvenni... Remélem nincs sérülés az elején, mert azért az elvenné a kedvem, de nem hiszem, hogy változtatna azon, hogy kell nekem!
Erről jut eszembe, hogy a Pasi nem jelentkezik, hogy szándékában állna visszaadni a tizenötezremet. Ez nem jellemző rá! A legkevésbé sem... nem tudom jelent-e ez valamit, hogy készül-e valamire, vagy simán elfelejtette. Ami biztos, hogy nem szándékosan nem adja vissza! Erre a nyakamat merném tenni, hisz ismerem. Viszont ezért tényleg nem tudom mi lesz most ezzel a pénzzel. Az biztos, hogy én nem fogom kérni tőle, hülyén érezném magam! Viszont az autó miatt jól jönne, ha másra nem is egy tank benzinre igen... Majd meglátjuk mi lesz...
