Valahogy ez az egész helyzet nem jó így! Beszéltünk már arról, hogy nem éppen működőképes egy távkapcsolat egyikünk szerint sem, és bár ami köztünk van az nem nevezhető kapcsolatnak, de mégiscsak rossz ez így! Hiányzik nekem és rossz, hogy nem puszilhatom meg és nem érhetek hozzá, amikor csak akarok... Tegnap is beszéltünk kétszer és olyankor csak rosszabb. Főleg így, hogy még azt sem tudom, mikor látom vagy egyáltalán látom-e legközelebb?! Tehát nehéz ügy! Az meg, hogy azt sem tudom mi van köztünk csak még nehezebbé teszi... Szívem szerint megkérdezném, hogy mi van, hogy ő mit gondol, mit akar, mit szeretne ezzel az egésszel. Ha tényleg csak kufircolunk, akkor nem adnék bele mindent, és ami ebben a gondolatban a durva, hogy az anyagiakra gondolok itt és nem az érzelmekre. Nem tankolgatnék és utazgatnék annyit és a kajálásainra sem költenék (mert bár kevésszer, de előfordult, hogy én fizettem, de csak miután hosszasan kérleltem, hogy had tegyem). Tehát ha semmi komoly, felőlem akkor is folytathatjuk, csak akkor jöjjön ő, ha kufizni akar. Tegnap is beszélgettünk, lesz-e meg mikor lesz a negyedik éjszakánk és ő mondta, hogy hát egyik hétvégén elmegyek és... mondom neki, miért én, jöjjön ő... hát nem?! Aztán nem tisztáztuk a kérdést. Viszont jön, valószínűleg csütörtökön. Gondolom akkor találkozunk egy ebéd meg max tó erejéig. Bár ezt sem beszéltük meg, csak megemlítette, hogy akkor jár erre. Ahhh... türelmetlen vagyok, nem bírom csak úgy kivárni, hogy mi lesz... tudni akarom!!!!
Azóta a Kutyasétáltatósember elolvasta a levelem, de nem válaszolt. Kíváncsi vagyok milyen lesz ha összefutunk. Szerintem inkább neki lesz a kellemetlen! TomTailor írt megint, hogy mi a helyzet és láthatott-e tegnap itthon. Hát természetesen nem válaszoltam. A helyzet változatlan és nem láthatott tegnap, ha csak nem járt az udvarunkban, mert annál messzebb én nem mentem. Nagyon kitartó az ember. Nem is értem...
A munkahelyzet változatlan. Tegnap is, ma is jelentkeztem párra, de semmi... Kezdem feladni a dolgot...
