reggel, amit már rég (vagyis pár napja) le akartam írni. Semmi extra. Csak eddig kimaradt az életemből és fura volt megélni, még ha nem is a konkrét helyzetben voltam, de így is kellemetlen volt.
Szóval még tesóméknál volt. Ugyebár hárman voltunk: én, tesóm, pasija. A szituáció pedig az volt, hogy ők veszekedtek. Én az egyik szobában voltam, ők a másikban veszekedtek (nem volt komoly és vérremenő, valami hülyeségen kaptak össze). Annyira rossz érzés volt, annyira hülyén éreztem magamat, hogy azt el sem tudom mondani. Azt akartam ebből kihozni, hogy milyen lehet a gyerekeknek, ha a szüleik veszekednek?! Én azon szerencsés gyermekek közé tartozom, akiknek a szülei sohasem veszekedtek. Még most is nagyon szeretik egymást :) Kis aranyosak :) Mindenképpen boldog és mindenekelőtt kiegyensúlyozott életem van és volt! Ezért azt hiszem hálával tartozom nekik. Szóval soha nem volt ilyenben részem, de azt már tudom, illetve csak sejthetem, hogy milyen lett volna... Sajnálom azokat a gyerekeket, akik nem élhettek nyugalomban és szeretetben, mint én. Szeretném majd én is megadni ezt az életminőséget a családomnak. Nem tehetem ki a gyerekeimet másfajta életnek. A lényeg, hogy szerncsésnek érzem magam!
M szülei elváltak. Nem is mesélt róla. Pedig kérdeztem az apukájáról, de nem volt hajlandó semmit sem mondani róla. Ebből feltételezem, hogy ő nem tartozik a szerencsések közé! Sajnálom.
Amúgy tegnap, ahogyan azt már meséltem, írt. Majd válaszoltam, de aztán ő nem válaszolt. Nem is értem! Nem értem ezeket a dolgokat! Miért nem folytatunk őrült sms-csatákat estig, majd egy aludj jól, álmodj velemmel búcsúzhatnánk... Nem értem miért nem teszünk így?! Vagyis hát tudom! Mert ennyire nem érdeklem! De akkor legalább én lehetnék az, aki nem válaszol. De most hogy ne írjak neki vissza? Akkor tudám megtenni, ha mondjuk most válaszolt volna arra, amit írok és akkor tudtam volna én lenni a nem válaszoló. De így hogy? Ha már ír, nem tehetem meg, hogy nem válaszolok, főleg hogy kérdés is volt benn... Ahhhh....
