indulok vásárolni. Bár már nem sok kedvem van... mindig ez van. Lelkesen nekiindulok, majd semmmi kedvem kimozdulni. Így van ez most is...
De nem ezért jelentkezetem újra, hanem mert elgondolkodtam. Mindig azt az úgymond életfilozófiát vallottam, hogy addig jó, amig a férfi szeret jobban. Vagy legalábbis ő úgy érzi. Talán tévedtem. Talán nem így kell, hogy legyen. A Pasival a kilenc (!!!!!!) év alatt végig macska-egér játékot játszottunk (bár talán erről csak én tudtam, és talán csak én játszottam), hatalmi harcok... Értem ez alatt, hogy nem mertem annyira szeretni, mint amennyire szerettem, legalábbis nem mertem kimutatni, mert minden percben attól rettegtem, hogy ha tudja mennyire odavagyok érte, akkor nyeregben érzi magát és nem lesz ő is oda értem...
De ma úgy érzem nem akarok a következő kapcsolataimban (mert lesznek) is így érezni. Bátran akarom imádni a Következőt, mert tudni és érezni fogom, hogy bármennyire szeretem, ő még jobban szeretni fog! Bár ez kissé ugyanaz, mint az előbb elkerülni kívánt érzés... Nem tudom...
A lényeg, hogy lesz Újpasi-m, aki nagyon-nagyon odalesz értem!!!!! És mivel tudom, hogy én még nem nagyon fogok tudni odalenni valakiért (mert ez bármennyire is szomorú, de én még mindig szeretem a Pasit), ezért lesznek a számomra rendkívül élvezetesek az elkövetkezendő párkapcsolataim! Amik csak addig fognak tartani, amig az Újpasi odavan értem, kényeztet. Amint ezen érdeklődés és lelkesedés lankad, az Újpasi repül...
Durva ugyan, de ez fog mostanában boldoggá tenni!
