az ebédről, tele hassal, percről-percre magányosabban és szomorúbban élem meg ezt az évfordulós napot.
Nem is említettem még, hogy kaptam a Pasitól pénteken egy visszahívós sms-t és én visszahívtam, mert imádom, mert hiányzik, mert hallani akartam a hangját és mert érdekelt mit akarhat. Hát így történt, hogy közel két hét elteltével először beszéltünk. Még dolgoztam úgyhogy az egész 1 perc volt, szóval nem tudtam meg tőle semmit, csak ő tudta meg, hogy van munkám, mert még ezt se tudta. Azóta meg csak annyi történt, hogy kaptam tőle ma egy sms-t. Annyi állt benn, hogy hiányzol..... hát kösz szép, ezzel most mit kezdjek?! A hajamra kenhetem, ha mindezek ellenére két hete meg nem bírtuk már együtt, nem bírtuk elviselni egymást.... Szép kis kapcsolat a miénk, illetve volt.... Hogy hányszor, de hányszor eljátszottuk már ezt.... Hányszor könyörögte vissza magát és én hányszor mondtam neki, hogy utoljára és most is azt gondolom, hogy vége örökre, most tényleg, de közben meg már én se hiszem el... mindig ki akarok tartani, de nem tudok ellenállni neki, nemtudom eljutunk-e valaha arra a pontra, hogy tényleg be tudjuk fejezni és azt se tudom, hogy az lenne-e a helyes vagy nekünk örökre együtt kell maradnunk?!
Annyit tudok, hogy 15 évesen ismertem meg és imádom őt. Ez az egy, ami soha nem fog változni, mindig szeretni fogom. Még ha gyűlölöm, akkor is imádom igazából...
De nem voltam boldog az utóbbi időben, minden nap sírtam... totál kikészítettem magamat és ezzel együtt gondolom őt is, mert a szakításnál azt mondta, hogy nem akar többet bántani... Ő a legönzőbb ember, akit valaha ismertem... ha olyan kedve van, akkor félredob, ha kipihente magát (most egy hét szabadságon volt), akkor meg hiányzom és kellek neki meg minden... NEVETSÉGES!!!! És én is az vagyok, mert ez a Pasi kell nekem, amíg világ a világ.... De csak a szívemnek, mert igazából ő nem elégíti ki a vágyaimat. Például nem szeret csókolózni, pedig én annyira vágynék a csókokra, de csak a szájra puszi, ami ebből a kapcsolatból nekem jutott. Vagy például 25 éves és nem hinném, hogy minden héten szeretkeztünk volna, egyszerűen nem igényelt többet... egy 25 éves Pasi???? Ő soha senki mással nem volt még ilyen téren. 17 éves volt, amikor megismerkedtünk, mindketten szüzek... Annyira szép és jó volt mindez... együtt szerencsétlenkedtünk.... A sok összeveszésünk alatt mindig voltak barátnői, de soha egyikkel sem tudott lefeküdni, saját bevallása szerint azért, mert tudta, hogy azzal végleg elveszít, mert vége lesz a kettőnk közti különlegességnek. Ezért is imádom őt, a különlegességéért. A legfantasztikusabb ember, akit valaha ismertem. Ő még mindig azt hiszi, hogy mi csak egymásnak voltunk... kár, hogy nem tudja, hogy én egy szemét hazug vagyok... Vagyis elmondtam neki mindkét alkalmat, amikor én mással voltam, de annyira szenvedett, hogy végül azt mondtam neki, csak hazudtam és gondolom neki is egyszerűbb és könnyebb volt ezt hinni.... Talán ez is közrejátszott a sok szakításban, mármint, hogy nem egészséges dolog egy kapcsolatban, egy szexpartnerrel leélni az életünket, talán mindketten tudjuk, hogy mással is kéne próbálkoznunk, mert addig nem működhet, mert addig kíváncsiak vagyunk, addig mondhatni nem éltünk teljes életet. Senki nem várhatja el senkitől, hogy egy életen át senki, csak ő legyen a másiknak... Pedig titkon mi mindketten ezt akarjuk a másiktól, hogy csak a miénk legyen és soha senki másé.
Na hagyom ezt, mert csak teljesen befordulok....
Ma este már megy dolgozni. Talán fel is hív, de én nem akarom, nem akarok beszélni vele, nem akarom megint gyengének érezni magam, nem akarom, hogy ő akarjon engem és mindazok ellenére, hogy én is csak rá vágyom, azt kell mondanom, hogy NEM, NEM, NEM... mert a pici eszem annyira tisztában van a NEM-mel, de az eszemnél, félek egy kicsit nagyobb szívem, meg még mindig nem tud neki nemet mondani... Ááááhhhhh
Majd elválik minden...
Vannnak anyagi és önző okai is annak, hogy nem akarok békülni. Többek között a munkám miatt. Mert egy esetleges békülés után biztos megint hozzájuk költöznék és akkor fél 7 helyett kelhetnék fél 5-kor, utazgathatnék minden nap. Megint minden filléremet rá költenék (mert imádok neki ajándékokat venni, ellátni minden finomsággal), pedig én most autóra gyűjtök és így, hogy itthon lakom egy fillért se kell költenem a fizumból, szóval sokkal hamarabb gyűlne össze egy jelentősebb összeg... Bizony vannak ilyen okaim is.... Lehet ez egyáltalán szerelem, ha közben meg ilyenek is visszatartanak tőle vagy ezt hívják megszokásnak???
Megyek inkább hajatmosni....
