Nemtom' miért... nincs rá különösebb magyarázat... BOLDOG VAGYOK!!!! Egyszerűen tényleg nincs rá semmi okom, de nagyon jól érzem magam és mivel arra sincs okom, hogy szomorkodjam, ezért inkább a boldogság! Tetszik a munka és jólérzem magam a bőrömben (fogynom kéne, de majd meglesz), de most nem csak ezekről van szó. Egyszerűen minden tök jó! Két napja esik az eső, ami csak annyiból jó, hogy nem kellett bicikliznem se ma, se tegnap, mert anyu lejött értem kocsival. Nem mintha nem lett volna esernyőm, de felhívott és ha már felajánlotta hát elfogadtam. És akkor itt kéne elmondanom, hogy az igazsághoz hozzátartozik, hogy esernyőm ugyan tényleg van, de nem tudok vele biziklizni. Szóval mindenképpen jobb volt ez így.

A pasi nem jelentkezik, hogy békülni szeretne, ami persze zavar, de csak azért, mert ebből az jön le, hogy nem kellek neki és ez persze rossz! De azt se szeretném, ha keresne, mert bármennyire is keményen elhatározom, hogy NEM NEM NEM, sohasem sikerül és mindig megenyhülök. Ez persze azért lehet, mert szeretem, imádom és ez így is lesz mindig, de a pici eszem tudja, hogy vége kell, hogy legyen. 15 éves korom óta vele vagyok, 7 éve (lenne vasárnap, másodikán). Ezt mind nem azért írom, mert emiatt kell, hogy vége legyen, szóval nem emiatt van itt az idő, hanem egyszerűen nem voltam boldog az elmúlt egynéhány hónapban (nem mint most). 23 évesen be voltam "zárva" egy kis faluba, ahol csak közös barátaink voltak, de minden úgymondd saját barátom eltűnt az életemből (azt hiszem ezt is neki köszönhetem közvetetten) és már tejesen megzakkantam a semmittevéstől. ő éjjel dolgozik, nappal alszik és az én mindennapjaim azzal teltek, hogy pl.:kerítést festettem az anyukájával, meg egyéb ilyen nagyon izgalmas dolgok és egyszerűen teljes rágörcsöltem arra, hogy ő mit csinál, hol van, kivel, mert ugye én meg csak voltam náluk. A közös barátainkhoz soha nem mentem vele, hogy ne mondhassa, hogy ő nem mehet sehova egyedül. Szóval semmi, egész egyszerűen 23 évesen úgy éltem, mint egy 67 éves és ettől boldogtalanul, egyre több konfliktussal, teljesen magamba zárkózva csak örlődtem. DE ENNEK VÉGE!!!!

Nem azt mondom, hogy most sokkal jobb, hiszen itt vagy itthon (hazaköltöztem a Pasiéktól), ahol nyolcadikos koromban voltam utoljára ennyit, hiszen gimibe a megyeszékhelyre jártam, aztán fősuli, szóval most itthon vagyok és nem ismerek senkit. Ugyanúgy nincsenek barátaim, meg senkim (persze a családomon kívül), de mégis jobb. Járok dolgozni, tehát kimozdulok, van néhány új ismerősöm, találkozom emberekkel és egyszerűen ennyi is elég, hogy boldoggá tegyen. Sztóval ilyen egyszerű lenne? Aníg írtam rájöttem, hogy ennyire egyszerű az oka annak, hogy mosolygok (régóta először őszintén) és boldog vagyok.

Szóval minden rendben velem. Talán lesz ennél jobb is, de nem vagyok túl nagy igényű.

Szeretek mostani állapotomban mindenkit!

Úgyhogy puszi mindenkinek: CuppPPppPPppPP