tegnap a már említett régi szaktárssal. Szombat délután találkozunk. Ő egy nagyon jó barát, mondhatnám, hogy csak barát, de ebben feltételezni lehetni némi sajnálkozást, viszont erről szó sincs! És soha nem is volt. Az első pillanattól nagyon jó barátok voltunk és soha még csak szóba se jött, hogy bármelyikőnket bármi más is foglalkoztatná, mint lehetőség. Szóval mehetek lazán, nem kell próbálnom megfelelni, meg semmi ilyesmi és ez annyira jó. Emlékszem mikor ezelőtt két évvel találkoztunk, szintén hasonlóan sok idő elteltével, akkor is mintha csak két előadás telt volna el. Ugyanolyanok voltunk, ugyanúgy dumáltunk és szórakoztunk. Egy valami volt csak más. A fősuli alatt mindig az álmairól beszélt, Amerikáról, meg hogy elhúz innen és világot lát... Hát ez megtörtént, így amiket hallgattam már nem álmok, hanem élmények voltak. És ez nagyon jó volt. Ha lehet, még lelkesebben és nagyobb átéléssel mesélt, mint régen az albérletben szokott. Pedig az se volt semmi :) Szóval várom a találkozást! Biztos nagyon jó lesz! Holnap ilyenkor már úton leszek!
Ahogy leírtam ezeket a sorokat eszembe jutott, hogy mégiscsak szépen öltözötten, csinosan kéne mennem... mégiscsak jó lenne tetszeni neki... na nem azért, hogy bármi legyen köztünk, csak egyszerűen, hogy azt halljam (régóta megint), hogy hűha... Vagy esetleg egy haver is lelkesedhetne értem... :)
Azt már említettem, hogy írta a Pasi, hogy hívjam fel, de én ezt nem tettem... ezen felbuzdulva ő fogta magát és törölt az ismerősei közül... Megírtam neki mennyire szánalmas és hogy ezek után nem is érdekel mi volt az a nagyon fontos dolog, hisz mi is lehetne fontos egy ismeretlennel kapcsolatban. Erre ő írta, hogy azért törölt, mert nem válaszoltam és egyébként is két napja hív... hát az tény, hogy nem válaszoltam, de hogy ő egyetlen egyszer sem hívott az legalább annyira biztos. Szóval nem nagyon tudom miről beszél... Így hát ezt az üzenetet is válasz nélkül töröltem... azóta semmi. Ez tegnap dél körül történt. Nevetséges a fiú, de nincs kedvem erről írni.
Amúgy magam is hasonlóképpen szánalmas vagyok... még mindig nem mentem le a volt munkahelyemre és nem is nagyon tervezem. Nemtom' miért nem veszek már erőt magamon, de most már nem is állítom, hogy megteszem. Szóval a nagy terv, hogy visszatérek kicsiny városom társadalmi életébe eddig nem nagyon akarodzik megvalósulni. Persze az egyetlen akadály én vagyok... ezt inkább nem is nagyon kommentálnám... Jellemző...
Olyannyira jellemző, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy lemondom a holnapi találkozást Exszaktárssal, de ezt azért sem teszem!!!!
Szóval lényegében ez minden. Nagyon eseménydús életet élek...
