nekifutás, majd' két év elteltével... és ami a legdurvább, hogy ugyanott tartok, sőt ha lehetséges még hátrébb, még rosszabbul állok.
Szóval röviden! A munka, ami akkoriban aktuális volt és imádtam, nagyon-nagyon imádtam, már csak a múlté. 2008 november végén felmondtam és külföldön vállaltam munkát, ami azóta szintén nem aktuális. Március óta itthon vagyok és azóta munkanélkül tengetem mindennapjaim... A külföldi munka a Pasi álma volt. Hát kimentünk. De nem úgy alakult ahogyan szerettük volna és haza kellett jönnünk. Azóta már a Pasi sincs. Újra összevesztünk... Már három hete nem beszélünk. Egy csütörtök esti napon fogtam magam és eljöttem tőle... Neki két nap elteltével máris új barátnője volt... Ezt inkább nem is kommentálnám... Szóval most tényleg vége!!!!!!!!!!!! A kilenc év alatt, amit együtt töltöttünk vagy 1000szer történt már ez, de eddig tudtam, hogy kellek neki, de most érzem, hogy ez megváltozott és nem a csaj miatt, mert sokszor volt így, hogy ő gyorsan összeszedett valakit, de egyszerűen csak érzem, hogy ez most valami más. Nem tudom megmagyarázni, de érzem, hogy VÉGE. És ez fáj! Szeretem őt és hiányzik minden percben, idegesítő, de állandóan rá gondolok... de mindezek ellenére tudom, érzem és AKAROM, hogy ez a vége legyen!!!! Fura, de annyiszor éltem már ezt át, annyiszor éreztem így és annyiszor szenvedtem tőle, hogy kisujjból kéne túlélnem, de persze nem megy ilyen egyszerűen. Annyira tudja az eszem, hogy nem akarhatok megint vele lenni, mert egyszerűen másra vágyom, mint amit ő nyújtani tud, de közben mégis ő az, akire vágyom.... Ez kisssé érthetetlen, tudom! Magam sem értem! Eddig ilyenkor mindig az volt a legnagyobb gondom, hogy kitartsak és az ő akarata ellenére ne béküljünk, de ez most nem kérdés, nem feladat, mert ő sem akar békülni. Nem keres, nem hiányzom neki, nem gondol rám... És ettől szenvedek, holott bennem van az is, hogy tudom, örülnöm kéne ennek, mert így legalább végleg sikerül lezárnunk ezt. Mennyire nevetséges vagyok... Szeretem őt és fáj, hogy megint ez történt, közben meg örülök neki és remélem tényleg örökre megszabadulok tőle. Egyik percben vigyorgok és alig várom, hogy valami új pasim legyen, a másikban meg sírok, amiért minden tervünk és vágyunk szertefoszlott... Folytathatnám ezt még oldalakon keresztül, magam is bele tudnék zavarodni ebbe a kettősségbe, úgyhogy inkább más témára evezek!
Szóval az imádott munka, aminek vége, nagyon hiányzik. Tényleg imádtam, mert imádtak. Egyszerűen ennyi! Beléptem reggel a munkahelyemre és attól a perctől mosolyogtam! Boldog voltam, minden nap úgy éreztem, hogy egyszerűen ragyogok és ezt mások is észrevették. Nem volt nap, hogy ne kaptam volna rengeteg bókot és ez még boldogabbá, felszabadultabbá és elégedettebbé tett. Ekkor jött a nagy terv, a külföldi munka, amit én először nem is akartam. Nem akartam feladni az életem, ami kezdett úgy alakulni ahogyan mindig is szerettem volna. Az addigiakkal ellentétben kezdtek megismerni kicsiny városomban, kezdtem társasági életet élni, komoly rajongótáborom volt és ezt vitathatatlanul élveztem, de a Pasi meggyőzött, hogy a jövőnk érdekében meg kell ezt lépnünk... beláttam igaza van, itthon soha sem lesz semmink, mondogatta. Hát megtettük, amit igazán nem is bánok. Ezt is kipróbáltam. Amit bánok, az az itthon hagyott életem. Az imént felsoroltak.
Ezt az életet próbálom visszaszerezni, most, hogy újra itthon vagyok és a Pasi sincs... Kezdetnek holnap lemegyek a volt munkahelyemre és felkeresem imádott volt kollégáimat. Két csajjal voltam nagyon jóban, nekik köszönhettem addigi társasági életemet is és remélem ezt visszakaphatom általuk. Egyikőjük terhes :) Csak remélni tudom, hogy ez nem gátolja őt a csudiklassz' programokban!
Szóval remélem visszakapom a régi életemet! (remélve, hogy ez is segít a szakítás túlélésében)
Készítettem egy tervet az elkövetkezendőkre! Első helyen szerepel a munka, mármint annak szerzése. Ami most meglehetősen kilátástalannak tűnik. De remélek!!!! Ez az első és legfontosabb pont, mivel minden más ennek megléte esetén teljesíthető csak!
Amúgy minden pont lényege, hogy ÉLJEK!!!! Új emberek, új élmények.... Erre vágyom!!!
Aztán még röviden arról, hogy mikor utoljára írogattam még csak vágytam az autóra, ez azóta megvan. Úgy másfél éve. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egy Yaris, ahogyan arról akkoriban álmodoztam, hanem egy Puntó, de gyönyörűséges!!!! Vagyis volt, mikor megvettem, azóta kicsit leamortizált... összetörtem és még nincs színre fújva. Amúgy arany színű, de terveimben az szerepel, hogy nem csak az elejét, hanem az egészet lefújatom és jó kis grafitszürke lesz. Ezenkívül, amire még akkor vágytam, mikor először írtam az egy laptop volt. Az is megvan azóta, most is annak a billentyűzetét verem.
Röviden ennyit a kihagyott időről! Ez nem minden, de talán a lényeg...
Most pedig megyek, rendbehozom magam a holnapi újrakezdéshez!
Cupppppp
