ismerem a Pasit.... hihetetlen... Mint gondoltam, hogy hívni fog este, hát bejött.... Örülök is meg nem is. Jó, hogy érdeklem, de nem akarok békülni, de ennek mindíg az a vége....
Úgy kezdődött, hogy kaptam egy sms-t fél kilenc körül (este)
"Szia! Másodika van! Vigyázz magadra, nagyon hiányzol!"
Hát erre nem nagyon tudtam mit válaszolni, hiszen nekünk már nincs másodikánk, már nem vagyunk együtt, pedig ugye ma lenne 7 év... Azt mondják a hét év vízválasztó, de nekünk ugyanilyen volt a többi szakításunk is, ez semmivel nem vízválasztóbb! Na mindegy. Szóval nem válaszoltam. Aztán, mint ahogy gondoltam, felhívott... Dumáltunk úgy fél órát. Mesélt, hogy szenvedés volt az egy hét szabi egyedül, unatkozott, takarított kínjában, meg ilyenek... Aztán végülis semmi konkrét... Semmi békülni akaró szándék... Bár tulajdonképpen nem kell nekünk békülnünk, mert össze sem vesztünk, tök nyugodtan megbeszéltük, hogy jobb lenne külön, aztán annyiban maradtunk és azóta ez az összes fejlemény, amit itt is megörökítettem.
Aztán miután leraktuk és elaludtam kaptam még egy sms-t, amire szintén nem válaszoltam.
"Én tudom, hogy egy életet nem bírok ki nélküled!"
Kár, hogy két héttel ezelőtt nem így tudta.... Igazából akkor is tudta ő, de azt is tudta, hogy következmények nélkül szakíthatunk, hiszen én vagyok olyan hülye, hogy mindíg megenyhülök, minden szilárd elhatározásom ellenére. Hiszen megszokhatta, hogy megteheti, hogy félredob a legkisebb kockázat nélkül.... Tudom, hogy ez csak az én hibám és pont ezért határozom el mindíg, hogy utoljára bocsátottam meg (még ha tulajdonképpen nincs is mit megbocsátani, hiszen nem csinált semmit csak besokalt), de ez még sohasem sikerült. Most még az az eltökéltség sincs meg bennem, ami máskor. Belefáradtam ezekbe a játékokba... Nem tudom, mi komolyan mondom ezzel tesszük kicsit érdekesebbé a hétköznapjainkat, vagy komolyan nem tudom már mit gondoljak... Belefáradtam az egészbe, pontosan ezért nem én mondtam ki, hogy jobb külön, mert bár nem voltam boldog, de tudtam, hogy ha szakítunk is, az tartson pár hétig, aztán békülés és nekem ehhez az egész hercehurcához nem volt kedvem, hiszen csak felesleges idegeskedés mindkettőnknek... Ahh...
Hülyeség az egész és nem utolsó sorban nevetséges. Már röhög rajtunk mindenki... Komolyan se veszik ha szakítunk. A szüleim is csak annyit kérdeztek, hogy ez most meddig fog tartani?! Szóval senki nem veszi komolyan a dolgainkat, ami persze érthető... mi magunk is tudjuk jól, hogy egy vicc az egész... Hát nem tudom mi lesz most ebből a jelenlegi helyzetből? De az is visszatart a béküléstől a már sok felsorolt mellett, hogy elegem van abból is, hogy nevetségesnek tartanak. Szeretnék végre kitartó lenni, meg nem is, mert SZERETEM!!!!!!
Azt hiszem ezt hívják se vele-se nélküle kapcsolatnak! Azt hiszem azt is mondják az ilyenre, hogy jobb kiszállni belőle. Nem tudom mit akarok!!! Segítség?!?!
