Élek! Ez csak azért fontos, mert most láttam csak, hogy az előző bejegyzésem végén éppen gombát indultam enni (ami megjegyzem nagyon fini volt) és ugyebár ki tudja hogyan és ki által jutott hozzánk, s mint ilyen, bizonytalan forrásból származó termék, akár mérgező is lehet... de nem volt.... Él mindenki. De amitől ezelőtt anyu gombamérgezést kapott, a két legszebb és legnagyobb gomba a zacsiban, az ott is maradt, mármint a zacskóban és eldobásra került... azt mondta nem tudná megenni... érthető. A többiek viszont nagyon finom gombapörköltté avanzsálódtak!
Nem is tudom melyik nap írtam utoljára... talán szerdán... na mindegy... Pasifronton semmi változás... Nem keresett azóta sem!
Most megint csak azon jár az agyam, hogy MI VAN? MI VAN? MI VAN? Barátnő? Baleset? Vagy egyszerűen nem szeret? Nem kellek neki? Rájött ő is, hogy így a legjobb?
Bármennyire is durván hangzik a balesetnek örülnék a legjobban! Tudom, tudom!!! Ez tényleg eléggé felháborító! Belátom ez azért lehet így, mert magamat jobban szeretem, mint őt (ez nem tudom mennyire természetellenes?)... Szóval bármi jobb lenne annál, mintsem kiderüljön nem kellek neki! Abba belehalnék! Akarom, hogy akarjon! És akarom, hogy ellen tudjak állni neki! Kissé talán bonyolult.... valaki végre megmondhatná mit tegyek!!!! Vagy ha azt nem is, akkor hogy te hülye pi.... vedd már észre magad, te nem is szereted ezt a Pasit! Valakinek ezt kéne mondania, de nagyon meggyőzően, hogy én is elhiggyem és belássam végre, hogy ennek a kapcsolatnak vége!
De nem akarok a magányba süllyedni!!!! Persze most is magányos vagyok! Ne gondolja senki, hogy olyan egyszerű élni egyedül, mikor 7 évig együtt éltem valakivel. 7 évig mindig volt mellettem valaki, tényleg jóban rosszban együtt voltunk, egy csomó mindent, sőt 7 év alatt mindent együtt csináltunk és ez most hiányzik! Nagyon hiányzik! Hogy egyedül vagyok, hogy nincs kihez hozzábújni, nincs kit szeretni, nincs kinek meglepetéseket csinálni.... vége a társas élet minden pozitívumával járó élvezetének...
Fizikailag hiányzik, hogy hozzámérjen valaki és hogy az érintéseket én is viszonozhassam! Erről most az jutott eszembe, hogy ha lesz egyszer valakim, akkor másképpen fogom őt ölelni, szeretni, becézni mint a Pasit... Milyen lesz szeretkezni vele? Másként úgysem tudok viselkedni, mindig ugyanolyan leszek, egy adott helyzetben ugyanazt és ugyanúgy fogok reagálni... Ez mindig olyan lesz, mintha megcsalnám őt, hiszen ezek a reakció, cselekedetek, viselkedési formák nagyrésze, ami most én vagy, azalatt a 7 év alatt alakult ki, amit vele töltöttem.... egy csomó felvett viselkedési forma, meg minden, ami most már 100%-ig én vagyok egy kicsit ő is (és ez fordítva is így van)! Azt hiszem egy szimpla barátságban is idomulnak egymáshoz az emberek, nemhogy az első szerelemben... 15 éves voltam mikor megismertem... azokat az éveimet töltöttem vele, amikor az ember személyisége még nagyban változik... Ezzel nem azt mondom, hogy más voltam mikor megismertem és más vagyok most, de minden ami velünk történt tett azzá, aki most vagyok és fura belegondolni, hogy egyszer valaki szeretni fog ezért (remélem), mármint azért amilyen vagyok, aki vagyok és ezt valahol egymásnak köszönhetjük majd a Pasival! Ez nyílvan így lenne, ha csak két hetet vagy valakivel, akkor is történhetnek meghatározó dolgok és azután is más emberként élhetnél tovább és találhozhatnál mással, aki a régit nem, csak az új személyiségedet ismeri... Lehet, hogy ez egy kicsit messzemenő következtetés, de én azt hiszem ez is kiváltója lehet a sok válásnak.... Hiszen gondoljunk csak bele, hogy régen mikor tizen x évesen összeházasodtak az emberek, együtt formálódtak, teljesen összecsiszolódta, de most 20 kapcsolat után, a huszadik kicsit másik éneknek kellene összecsiszolódniuk, ami összejöhet... összecsiszolódhatsz te a huszadik éneddel valaki harmadik énjével, de a többi éne és éned is ott lesz, az is ő ill. te vagytok és ez a harmónia sohasem lehet teljes, mert itt már valakihez csiszolódsz, valakihez, akit már mások is csiszolgattak és nem együtt csiszolódtatok olyanná, amilyenek vagytok... Nem tudom mennyire lett ez a dolog érthető, de remélem az és én nem mondom, hogy ez az egyetlen és legnagyobb oka a válásoknak, meg azt sem állítom, hogy mindegyiknek benn van a hátterében, azt sem állítom, hogy erre az lenne a megoldás, hogy tizenévesen kell házasodni... Nincsen erre recept! Csak valahol az együtt egészségben betegségben, gazdagsában, szegénységben már egész egyszerűen nem működik... Vagyis működik addig, amig nem jön szembe valaki más és nem tűnik jobb lehetőségnek. Erről meg az életforma tehet, hogy a boltban is 20 joghurt közül választhatunk és feljogosítva érezzük magunkat, hogy ha az epreset egy egyszerű mozdulattal lecserélhetjük a barackosra, akkor ezt a viselkedést miért ne folytathatnánk a magánéletünkben is... Egyszerűen hozzászoktunk a választás szabadságához és ez minden életterületünkre kihat... Akinek nincs választása az foggal körömmel ragaszkodni fog ahhoz amilye van!!! És megint csak azt tudom felhozni korszak példának, mint az előbb a tizenévesen megházasodóknál, azt amikor éveket kellett várni egy megrendelt autóra, amelyikről azt se tudtad milyen színű lesz, nem mint most, tucatnyi márka tucatnyi színe közül választhatsz és akár holnap a tiéd lehet.... holnapután meg lecserélheted.... Egyszerűen ezt megszoktuk és így élünk... így viselkedünk egymással is...
Ez van! Ilyen a világunk! Ilyenek vagyunk... ilyenné tettük... Megjegyzem szeretem a világunk! Atombombástul, megcsalásostul, mindenestül.... Mert ilyen és ebben nincs választási lehetőségünk... esetleg a saját kis világunkat tudjuk megváltoztatni, de szerintem az veszélyes, mert körülöttünk a világ ugyanaz marad és sokkal rosszabbnak fogjuk megélni ha netalántál egyszer kikerülünk a saját magunk által kreáltból...
