A blogom

dolgozom, ha még nem mondtam volna, de csak délig, úgyhogy mindjárt végzek. Ma vagyok teljesen egyedül először.. sehol senki, aki tudna segíteni, de eddig egész jól ment... büszke vagyok magamra... talán nem is lesz ebben a röpke negyed órában már semmi... Csak remélni tudom!

enyire nem lehetett régen, hogy írtam....Pedig minden jel arra utal, hogy így van...Ennek minden bizonnyal két oka lehetne, de rám nyílván csak az egyik igaz... Lehetne, hogy annyi minden történt, hogy nem értem rá írni és lehetne, hogy nem történt semmi és ezért nem volt semmi…

szóval ott tartottam, hogy válaszoltam neki. Aztán nem írt semmit és nem bírtam ki, írnom kellett!"Tudod van egy kis baj... nagyon szeretlek és ez mindig így is lesz! De kérlek soha ne keress többet! Könnyebb lenne mindkettőnknek ha teljesen elengednénk egymást! Csak bírjuk…

eseményeket elmesélem... úgyis mindig a Pasival kapcsolatos dolgok azok, amik említésre méltó történések az életemben...Szóval a két perces beszélgetést már leírtam. Vártam, hogy keressen, írjon vagy valami, mert hiába minden elhatározás, nincs nap, hogy ne várnám... Aztán…